Augusztusban áttörte az 50000 pontos álomhatárt a BUX

Augusztusban áttörte az 50000 pontos álomhatárt a BUX

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett 2021 augusztusában a Budapesti Értéktőzsde: a BUX index fennállása óta először érte el az 50 000 pontot. A BÉT fő tőzsdeindexe augusztus 6-án zárt első alkalommal az 50 ezres határ felett, végül pedig 51 970 ponton zárta a hónapot. A részvénypiac forgalma júliushoz képest 45,6 százalékot növekedve 221,7 milliárd forintot ért el, amely napi 10,6 milliárd forintnak felel meg.

Folytatta kimagasló teljesítményét augusztusban a BUX index. A Budapesti Értéktőzsde első számú tőzsdeindexe augusztus 6-án több mint három évtizedes története során először zárt 50 000 pont felett. A részvényindex a hónap hátralévő részében stabilan 50 ezer pont felett tartotta magát, esetenként az 52 ezer pontot is átlépve. Legmagasabb napi záróértékét – 52 289 pontot – 2021. augusztus 18-án érte el.

Végül 51 970 ponton zárta a hónapot, amely 6,9 százalékos növekedést jelent az előző hónaphoz képest.

A koronavírusos fertőzések számának globális emelkedése továbbra is jelentős hatást gyakorol a nemzetközi börzékre, augusztusban több európai és ázsiai részvénymutató is vegyes mozgást mutatott. Az elmúlt hetekben kialakult afganisztáni helyzet pedig elsősorban a tengerentúli befektetők kereskedési kedvére gyakorolt kedvezőtlen hatást. Mindezek ellenére két amerikai piac, az S&P 500 és a Dow Jones is új rekordot állított fel, az S&P 500 augusztus 26-án 4 496 ponton, a Dow Jones pedig augusztus 16-án 35 625 ponton zárt.

A hazai blue chipek között ismételten az OTP bizonyult a legerősebbnek – a társaság árfolyama 9,4 százalékos növekedéssel 17 850 forinton zárta a hónapot, ezzel az augusztusi részvénypiaci forgalom 51,2 százalékát adva. Az OTP-t a Richter és a MOL követte, 23,5, illetve 18,1 százalékos szeleteket hasítva a piac összforgalmából. Érdemes még kiemelni a Waberer’s augusztusi teljesítményét – a kurzus a második negyedéves jelentést, majd az azt követő célárfolyam-emelést követően kezdett raliba. Végül a hónapot 33,9 százalékos emelkedéssel zárták, amelyre utoljára több mint egy éve volt példa a szállítmányozó társaság papírjaiban.

A Budapesti Értéktőzsde részvénypiaca augusztusban jóval magasabb összforgalmat produkált a júliusinál, összesen 221,7 milliárd forint volt, amely egy kereskedési napra vetítve 10,6 milliárd forintot jelent.

 Az árupiacon az utolsó nyári hónap is mérsékelt kereskedést hozott, a szekció összesen 795,5 millió forint értékű forgalmat bonyolított. Ennek jelentős részét, 79,2 százalékát a takarmánykukorica adta 630 millió forinttal, a második helyen a búza végzett közel 76,9 millió forinttal, míg a takarmányárpára 53 millió és a takarmánybúzára 36 millió forint értékben születtek kötések.

A befektetési szolgáltatók szegmensében ismét a Wood&Company került fel a csúcsra 126,2 milliárd forint értékű részvényforgalommal, a második és a harmadik helyen augusztusban is a Concorde és az Erste Bank zárt 105,7, illetve 93,4 milliárd forinttal.

A borítókép forrása: Pixabay

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.