Folytatódik a környezetbarát kuponakció Bécsben

Folytatódik a környezetbarát kuponakció Bécsben

2021 márciusában kezdődött el a bécsi „javítási kupon"-akció második szakasza. A program célja, hogy a városlakók ne dobják ki automatikusan elromlott tárgyaikat, hanem inkább vigyék el megjavíttatni őket. Mindehhez a főváros anyagilag is hozzájárul egy kupon formájában. Az akció első két hónapja alatt már több mint 7600 tárgy kapott második esélyt, többségében latopok és mobiltelefonok.

Bécs 2020 szeptemberében indította el „Reparaturbon“ nevű akcióját, amely azonnal óriási siker lett. A program célja, hogy a városlakók ne dobják ki egyből az elromlott tárgyaikat, inkább vigyék el megjavíttatni őket. Ehhez pedig „javítási kupon“ formájában nyújt pénzügyi segítséget a főváros. A javítást 100 euróig, a költségbecslésnél felmerült költségeket pedig 45 euróig állja Bécs. Így nem csak a gazdaság lendül fel, de rengeteg felesleges hulladékot is meg lehet spórolni. A program sikerére való tekintettel idén márciusban elindították az akció második szakaszát, amely 2021. június 30-ig tart.

Április végéig összesen 7000 kupont vettek igénybe a bécsiek, ebből 6500-at javításra, 500-at pedig a javítás előrelátható költségeinek felbecslésére váltottak be. Az esetek 95 százalékában tehát az adott tárgyat meg lehetett javítani. Összesen 7600 eszköz kapott új esélyt egy második életre (egy kupon több tárgy javítására is érvényes lehet), ezek 64 százaléka elektronikai cikk volt, főként laptop és mobiltelefon. A többi esetben a kupont biciklik, hangszerek, ruhák javítására illetve például késélezésre használták fel. A javításoknak köszönhetően átszámítva mintegy 180 tonnával kevesebb szén-dioxid termelődött. A költségfelmérési támogatást főleg a lakóingatlanokban szükséges felújításokhoz vették igénybe a bécsiek.

A javítási kuponokat immár 66 erre szakosodott vállalkozásnál lehet beváltani. Olyan cégek csatlakozhattak a kezdeményezéshez, ahol a dolgozók fele javítási feladatokat lát el, illetve amelyek legalább háromféle terméket árusítanak. A Reparaturbon akció hivatalosan 2023-ig fut, erre a főváros tavaly összesen 1,6 millió eurót (584 millió forintot) különített el.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.