Felélénkült az agglomerációs lakáspiac

Felélénkült az agglomerációs lakáspiac

A koronavírus-járvány felpörgette az agglomerációban lévő használt családi házak iránti keresletet, a legdrágább négyzetméterár a pilisvörösvári járás településein, illetve Dunakeszi és Szentendre térségében alakult ki. Keresettek a 200 milliónál drágább luxus családi házak is, de nehéz a vevői elvárásokat a kínálattal összeegyeztetni, derült ki az Otthon Centrum agglomerációs piacot elemző összesítéséből. Az árak 5-10 százalékkal is emelkedtek.

Az Otthon Centrum közreműködésével az idei évben értékesített használt családi házak adatai alapján egy négyzetméterre vetítve a pilisvörösvári járás települései voltak a legdrágábbak (470 ezer forinttal), míg Dunakeszi és Szentendre térségében ennél valamivel kisebb középérték alakult ki (400 ezer forint). A szektor többi járását ennél alacsonyabb fajlagos négyzetméterár jellemezte (300-390 ezer forint), a legolcsóbb továbbra is az agglomeráció délkeleti szektora: Gyál, Vecsés és a környező települések. A tavalyi év első negyedévéhez képest elsősorban az olcsóbbnak számító településeken emelkedtek az árak 5-10 százalékkal.

A 2014-2019 közötti időszakot összegző végleges statisztikai adatok szerint a legtöbb tranzakció a Szigetszentmiklósi járásban köttetett, ahol majdnem 11 ezer adásvétel történt, ezután a Dunakeszi járás jön (10,5 ezer), amelyet az Érdi járás követ (9 ezer). A legkevesebb ingatlan a Szobi járásban cserélt gazdát a legutóbbi öt évben (1500), de a Nagykőrösi (2000) és Aszódi járások (2200) sem voltak igazán kiemelt célpontjai a vásárlóknak.

Az agglomeráció észak-budai szektorában az Otthon Centrum idén érezhetően erősebb negyedévet zárt, mint tavaly, a piac igazán februártól lendült be. „Minden ingatlantípust erős forgalom jellemzett, a külterületi, egykori zártkertektől a 200 milliónál drágább luxus családi házakig egyaránt nagy volt a kereslet a régióban, de nehéz a vevői elvárásokat a jelenleg elérhető kínálattal összeegyeztetni” – árnyalta a 2021-es esztendő eddigi adatait Soóki-Tóth Gábor. Az Otthon Centrum elemzési vezetője az új projektekről szólva elmondta, a legnagyobb szentendrei fejlesztés utolsó lakásai már márciusra elfogytak, de ikerházak, illetve kisebb társasházak továbbra is elérhetőek. Pilisjászfalun folytatódik a Somlyóvölgy fejlesztés, ami a település legkedveltebb része. Piliscsabán Klotildliget és Magdolnavölgy a két leginkább keresett településrész. A 11-es út mentén Szentendre a lélektani határ: a keresők többsége ennél már nem szívesen költözik távolabb a fővárostól, esetleg még Leányfalu kerül a célkeresztbe, de a vevők nagyobb része Tahitótfalut már túl távolinak tartja.

A Duna túlpartján Dunakeszin továbbra is erős a kereslet, de a város lakosságszáma elérte az infrastrukturális teljesítőképesség határát a közlekedés és az intézmények kapacitása terén is, alighanem ez a magyarázata, hogy idén nem is indult új társasház építés.

A nyugati, dél-nyugati szektor településein (Solymártól Budaörsig, és kicsit távolabb, Telki, Páty, Zsámbék és környéke) negyedével több adás-vétel volt idén, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban. Az új építésű ingatlanok zöme ikerház, illetve iker-társasház, a felsorolt települések közül Budaörs fejlődik a legdinamikusabban.

Érden az új építésű ingatlanok iránt tavalyhoz képest fokozottabb érdeklődés érzékelhető, de márciusban már a használt ingatlanokra is több volt az érdeklődő. A megnövekedett kereslet húzza a vállalkozókat, társasházak, ikerházak, sorházak épülnek, még 600 ezer forint/négyzetméter vagy ennél is kedvezőbb áron.

A déli szektor egyik legdinamikusabban fejlődő városa Szigetszentmiklós, amely iránt tovább nőtt a kereslet és az adás-vételek száma is magasabb volt idén, mint egy éve. Épül egy százlakásos társasház a városközpontban, van luxus lakópark és nagyon sok az új családi ház és ikerház is. Ugyanakkor egyértelmű, hogy az infrastrukturális hiányosságok akadályozzák az újabb lakóterületek fejlődését.

A feltételeknek megfelelő vásárlók szinte mindegyike él az állami lakástámogatásokkal, de ez a felkapottabb régiókban csak kiegészítő forrás, emellett komoly megtakarítással kell rendelkezni egy új ház vásárlásához.

A borítókép forrása: Pixabay