Összefogással az otthoni tűzesetek és balesetek ellen

Összefogással az otthoni tűzesetek és balesetek ellen

Közösen lép fel az elektromos eredetű lakástüzek, gázrobbanások és szén-monoxid-mérgezések ellen a katasztrófavédelem és az E.ON. A bekövetkezett esetek hatékony kezelése érdekében közös gyakorlatokat tartanak, továbbá az E.ON húszmillió forintos támogatásával több megelőzési program folytatódik vagy indul útjára, köztük például egy gyerekeknek szóló mobilapplikáció fejlesztése. Az összefogással a két szervezet célja biztonságosabbá tenni az otthonokat.

Országosan naponta átlagosan két-három alkalommal riasztják a tűzoltókat szén-monoxid-mérgezés miatt. A lakástüzek okai között első helyen szerepelnek az elektromos problémák, holott ezek egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek lennének.

A lakáson belüli vezetékek és berendezések biztonságos állapota, az eszközök megfelelő használata a tulajdonosok feladata és felelőssége, az ezzel kapcsolatos tudás azonban sok esetben hiányos. A katasztrófavédelem ezért nemcsak az ingatlantulajdonosok, hanem a közös képviselők figyelmét is igyekszik felhívni a téma kiemelt jelentőségére, hiszen ők egy egész lakóközösség biztonságáért tehetnek lépéseket a társasházak áram- és gázhálózatának ellenőriztetésével.

Kiemelt szerepet kap az együttműködésben a diákok ismereteinek elmélyítése azokkal az információkkal, amelyek birtokában felnőttként biztonságosabbá tehetik majd a saját otthonukat. Az iskolás korosztály számára egy olyan mobilalkalmazás készül, amellyel egy általuk kedvelt platformon sajátíthatják el a tűzvédelmi ismereteket. Az alkalmazás népszerűsítésében az E.ON az Energiakaland programján keresztül vesz részt, az energetikai tudást játékos módon átadó program már évek óta nagy sikerrel fut a hazai általános és középiskolákban.

Számomra minden egyéb előtt álló, elsődleges szempont a biztonság. Egyetlen baleset is sok, ha azt meg lehetett volna előzni. Nem csak a saját kollégáink, partnereink biztonsága is kiemelten fontos számunkra, ezért támogatjuk a katasztrófavédelemi szakemberek figyelemfelhívó munkáját, és készülünk fel közösen azokra a helyzetekre, amikor megtörténik a baj. Számomra a tűzoltók az igazi hősök, akik akár az életüket is kockáztatják, hogy megmentsék a miénket. Nagyon büszke vagyok arra, hogy gáz- és villamosipari szakemberek, valamint tűzoltók együtt, partnerségben készülünk fel a veszélyhelyzetek kezelésére” – fogalmazott az együttműködés kapcsán Kiss Attila, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója.

A különböző üzemzavarokat és baleseteket az emberek a 112-es segélyhívó számon jelentik be, ezért gyakran a tűzoltók érkeznek elsőként a helyszínre olyankor is, amikor speciális áram- vagy gázszakmai tudásra van szükség. Életbevágó, hogy a kiérkező szakemberek megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek olyan helyzetekben is, ahol gázszivárgás van, vagy egy olyan járműnél kell műszaki mentést végezni, amely egy feszültség alatt lévő, kidőlt villanyoszlopon van. Az együttműködés keretében a tűzoltók az E.ON Hungária Csoport villamosenergia-ipari és gázipari tanpályáin gyakorlatoznak majd, így biztonságos körülmények között, az energiacég szakembereinek irányításával modellezik a legkülönfélébb baleseti helyzeteket, veszélyes szituációkat, felkészülve így az éles bevetésre.

Évente mintegy háromezerszer riasztják olyan tűzesethez a tűzoltókat, amely elektromos meghibásodásra vezethető vissza, ezek kétharmada lakásokban keletkezik, jellemzően az alulméretezett vezetékek vagy meghibásodott készülékek miatt – erről már Erdélyi Krisztián tű. dandártábornok, a BM OKF műveleti főigazgató-helyettese beszélt. A tábornok hozzátette: néhány alapvető szabály betartásával, a villamoshálózat ellenőrzésével, felülvizsgálatával és füstérzékelők telepítésével elkerülhetők a tragédiák, nagyobb káresemények. A mostani együttműködés keretében olyan rövidfilmeket is készítenek majd, amelyek konkrét eseteket és azok tapasztalatait mutatják be.

A két szervezet közös tájékoztatójának keretében a sajtó munkatársai egy bemutató révén tapasztalhatták meg testközelből, milyen gyorsan milyen hatalmas károkat tud okozni egy lakásban keletkezett tűz.

A borítókép forrása: Országos Tűzmegelőzési Bizottság

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.