Bécs egyike azoknak az európai fővárosoknak, amelyek a legjobban megérzik majd az egyre gyakoribbá és hosszabbá váló hőhullámok hatását. Emiatt nagyon fontos, hogy az utcák és terek még zöldebbek legyenek, és semlegesítsék a városi hőszigeteket. A talajban futó közművezetékek vagy éppen a szűk hely miatt azonban nem lehet mindenhol fákat ültetni. Az ilyen helyek kizöldítésére keres most ötletpályázat keretében megoldásokat Bécs.
Az „Elég a betonból! – több zöldet Bécs utcáira és tereire” mottóval zajló pályázat két szálon fut. A bécsi lakosság négy kategóriában – aszfaltozott területek, élhető utcák, „a legkisebb helyen is”, rendhagyó ötletek – 2021. május 16-ig küldheti be ötleteit. A március vége óta tartó pályázatra már több mint száz pályamunka érkezett. Van, aki például parkolók helyett magas ágyásokat látna szívesen a lakása előtt vagy parkosítaná az épület előtti kavicsos területet. Egy másik elképzelés szerint virágokkal kellene körbeültetni a közlekedési lámpák és lámpaoszlopok tövét, és mindenki „örökbe fogadna” és gondozna egy-egy ágyást. De érkezett javaslat a Schwarzenbergplatz, a Böhler-kórház lapostetejének és homlokzatának valamint az Augartenben található Flakturm (légvédelmi torony) kizöldítésére is.
Ezzel párhuzamosan az osztrák közbeszerzési értesítő, az ANKÖ Vergabeportalon keresztül osztrák és külföldi tájépítészek, várostervezők, urbanisták, területfejlesztők, dizájnerek és művészek ötleteit is várják. Ők 2021. május 31-ig nyújthatják be javaslataikat, amelyekről szakmai zsűri dönt. A bírálatnál fontos szempont, hogy a megoldási javaslatot könnyen hozzá lehessen igazítani a különböző közterületek eltérő adottságaihoz és jól lehessen „sokszorosítani”. A pályázat eredményét június közepén mutatják be, a legjobb ötletek pedig hamarosan láthatók lesznek Bécs terein és utcáin.