A MNB 2021-ben is 250 milliárd forint osztalékbefizetéssel segíti a járványügyi védekezést

A MNB 2021-ben is 250 milliárd forint osztalékbefizetéssel segíti a járványügyi védekezést

A Magyar Nemzeti Bank 2019-hez hasonlóan 2020-ban is kiemelkedő, 255,4 milliárd forint nyereséget ért el. Az Igazgatóság április 23-i döntése értelmében a nyereségből a jegybank – megegyezően a 2020-as befizetéssel - 250 milliárd forint osztalékot fizet be a költségvetésbe, ezzel is hozzájárulva a koronavírus-járvány következtében kialakult válság kezeléséhez és a gazdaság sikeres újraindításához.

A 2020-as évben a Magyar Nemzeti Bank nyeresége 255,4 milliárd forint volt. A jegybank eredménye 2013 óta folyamatosan pozitív, és az elmúlt évben a 2019. évi kimagasló szint közelében alakult. A központi bank igazgatósága a nemzetgazdasági érdekeket és a korábbi évek nyereségéből felhalmozott jegybanki tartalék szintjét figyelembe véve arról döntött, hogy a jegybank a 2020. évi nyereségének csaknem teljes egészét – 250 milliárd forintot – osztalékként befizeti az állami költségvetésbe.

Az MNB a koronavírus járvány 2020 év márciusában történt magyarországi megjelenése óta célzott programjaival a gazdasági szereplők széles köre számára biztosít forrást, ezzel fenntartva a pénzügyi stabilitást és folyamatosan segítve a válságkezelést. A jegybanki programoknak köszönhetően 2020-ban közel 5900 milliárd forintnyi többletforrás jelent meg a magyar gazdaságban. Ez az összeg az idei évben – a jelenlegi, 250 milliárd forintos osztalékbefizetésről szóló döntéssel együtt – további 2175 milliárd forinttal emelkedett. Mindezek következtében az MNB nemzetközi összevetésben is – a GDP arányában – az egyik legtöbb forrást biztosította a koronavírus-járvány következtében kialakult válság kezelése és a gazdaság sikeres újraindítása érdekében.

2013 óta a Magyar Nemzeti Bank immáron negyedik alkalommal döntött osztalékfizetésről a 2015. évi és 2018. évi eredményéből történő 50-50 milliárd forintos, illetve a 2019. évi eredményből történő 250 milliárd forintos befizetést követően, így az elmúlt években összesen 600 milliárd forint osztalékot fizetett be a költségvetésbe.

A borítókép forrása: Pexels

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.