Egyre javulnak a lakáspiaci kilátások

Egyre javulnak a lakáspiaci kilátások

A lakáspiaci kilátások mélypontját a tavalyi második negyedév jelentette, azóta fokozatosan javulnak a piaci várakozások. A jelen felmérés során az egy negyedévvel ezelőttihez képest az ingatlanos cégek és a lakosság is optimistábbá vált. A járvány kezdetben komoly negatív hatást okozott, de a piaci szereplők megtanulták kezelni az ezzel járó nehézségeket.

A GKI negyedévente szervez felmérést az ingatlannal foglalkozó cégek kilátásainak feltérképezése céljából – a jelen megkérdezés során 116 cég válaszolt. Az elemzés hasznosítja a lakosság körében szervezett reprezentatív véleménykutatás eredményeit is (1000 fős mintán). A felmérés 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készül.

A jelen felmérés során az ingatlanokkal foglalkozó fővárosi vállalkozásoknak a következő 12 hónapra vonatkozó piaci kilátásai a tavalyi negyedik negyedévhez képest érezhetően javultak. A piaci szereplők a közeljövőben a túlkínálat csökkenésére, a piac stabilizálódására számítanak. A vidéki körzetekben is a kilátások kisebb-nagyobb javulása következett be, a válaszadók több körzetben is egyensúlyi vagy ahhoz közelítő piaci helyzetet vetítettek előre.

A lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások 2020 második negyedévében nagyot estek, azóta felmérésről-felmérésre javulnak. Nem történt másként ez 2021 első negyedévében sem, a lakossági kilátások negyedéves alapon számottevően erősödtek. A 2021. márciusi felmérés során 72 ezer háztartás nyilatkozott úgy, hogy a következő egy évben biztosan vásárol vagy építtet lakást, míg 201 ezer háztartás szándéka valószínű volt. A lakosság tehát e tekintetben nem nagyon zavartatja magát a járvány második és harmadik hullámától sem.

A GKI országos és fővárosi lakáspiaci indexe (amelyek az ingatlanos cégek, illetve a lakosság várakozásait sűrítik egy-egy számba) az előző negyedévhez képest egyaránt 6-6 ponttal emelkedett, de ez éves alapon még 5 pontos csökkenést jelent. Az országos index értéke a pozitív tartományba került.

A felmérés válaszadóinak többsége a következő 12 hónapban a használt lakások árainak stagnálására számít. A vidéki körzetekben az áremelésre spekulálók aránya kissé meghaladja az árcsökkenést várókét, míg a fővárosban fordítva. A számszerű előrejelzések tanúsága szerint a következő egy évben a fővárosban „jelképes”, 1-2 százalék körüli árcsökkenés, vidéken stagnálás várható. Az új építésű lakások esetében érezhető átrendeződést hozott a kedvezményes áfa-kulcs visszatérése. A piaci szereplők ettől az intézkedéstől egyértelmű élénkülést és az áfa-csökkenést részben elnyelő árakat várnak.

A lakásbérleti piac is a megnyugvás jeleit mutatja. A fővárosi piaci bérlakásoknál 2020 negyedik negyedévében még a bérleti díjak csökkenésére számítók voltak jelentős többségben, most már a stagnálást várók. Vidéken változatlanul a stagnálásra számítók domináltak. A következő egy évre várt díjcsökkenési várakozás – országos átlagban – jelentősen csökkent (8-ról 0 százalék közelébe).

A borítókép forrása: GKI