Erős márciust és jó negyedévet zárt a Budapesti Értéktőzsde

Erős márciust és jó negyedévet zárt a Budapesti Értéktőzsde

Márciusban is jól teljesített a BÉT: immár harmadik hónapja van csúcsközelben a BUX. Az index a hónap során 1,2 százalékkal 44 326 pontra emelkedett. A hazai tőzsdén is a világban érezhető kedvező tőzsdei hangulat uralkodik, az amerikai indexek után immár a főbb európai piacok is új történelmi csúcsokra emelkedtek.

Márciusban is folytatódott az immár egy éve tartó lényegében megszakítás nélküli emelkedés a világ főbb tőzsdéin, a fontosabb amerikai indexek ismét új történelmi csúcsokat értek el. A csúcsdöntéshez ezúttal a főbb európai piacok is csatlakoztak: a német DAX, illetve a francia CAC-40 ugyancsak meghaladták mindenkori legmagasabb értéküket, és ezúttal a részvények széles köre emelkedik, a válság során került részvények iránt is érdeklődnek a befektetők.

A befektetői optimizmust az USA és Kína, illetve Oroszország közti kapcsolatok mélypontra kerülése sem rendítette meg, ahogy a Szuezi-csatorna egyhetes kiesésének esetleges gazdasági hatásai sem okoztak aggodalmat.

A Budapesti Értéktőzsdén az előző hónaphoz hasonlóan márciusban is stabil, kiegyensúlyozott kereskedés zajlott, nagyobb árfolyamkilengések nélkül, a 2019 végén beállított örökös csúcstól nem sokkal elmaradó BUX-értékkel. Az index a hónap folyamán 1,2 százalékkal került feljebb 44 326 pontig. A forgalom több mint felét, 52,7 százalékát az OTP adta, 21 százalékkal a Mol volt a második, majd a Richter következett 19,6 százalékkal, míg a Magyar Telekom az összforgalom 2,2 százalékát adta. A blue chipek közül a Richter volt a húzóerő 6 százalékos emelkedéssel, miközben a több hónapja emelkedő Masterplast árfolyama ezúttal 11,5 százalékkal nőtt.

A brókercégek forgalmi rangsorában a Wood végzett az első helyen 167,5 milliárd forintos duplikált forgalommal, míg a második helyezett Concorde 115,8 milliárdos forgalmat bonyolított. Harmadik lett az Erste 115 milliárd forintos forgalommal.

A borítókép forrása: Pixabay

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.