A kataszigorítások sem állították meg az egyéni vállalkozó áradatot

A kataszigorítások sem állították meg az egyéni vállalkozó áradatot

2021 január elsejétől jelentősen szigorodtak a kata adózási szabályok, de az országban működő egyéni vállalkozók száma töretlenül növekszik tovább.

Magyarországon 2013 óta folyamatosan növekszik az egyéni vállalkozók száma, ami jelenetős részben a kata 2013-as bevezetésének köszönhető.

A kata bevezetés óta eltelt 8 év alatt 360 ezerről 565 ezer fölé emelkedett az országban az egyéni vállalkozók száma, ilyen meredek emelkedés pedig példa nélkülinek számít a 2000-es években, bármelyik gazdasági formát vizsgáljuk is – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató elemzője.

Jelenleg az egyéni vállalkozók száma meghaladja a társas vállalkozásokét, de ebben talán nincs is akkora újdonság, hiszen ez így volt 1990 és 2004 között, valamint 2019 óta folyamatosan. Az viszont már meglepetésnek számít, hogy a kata szigorítás bejelentése, sőt a szigorítások érvénybe lépése óta sem csökkent jelentősen az egyéni vállalkozók számának növekedése. Az elmúlt években több támadás érte a kata adózási formát, mert sok foglalkoztató a szürke-gazdaság felé mozdult el azzal, hogy katás alvállalkozóival valójában burkolt munkaviszonyt folytatott. Az adózási forma létrehozásánál törekedtek rá a jogalkotók, hogy ez ne történhessen meg, de a kiskapuk kihasználásával mégis sokan mentek ebbe az irányba. A burkolt munkaviszonyként működtetett katás alvállalkozói kapcsolatok azonban az „alkalmazott” egyéni vállalkozót kiszolgáltatottá tették az alkalmazotti jogviszonyhoz képest, és nem mellesleg jelentős adóbevételek estek ki az államkasszából. A 2021-es szigorítások célja a visszaélések csökkentése.

Az adatok alapján azonban egyelőre nem csökkent az egyéni vállalkozók száma az országban, sőt az év első 3 hónapjában már több mint 21 ezer új egyéni vállalkozás jött létre Magyarországon. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a szigorítások teljesen hatástalanok lennének. A szigorítások hatását nehéz visszamérni, hiszen számos tényező figyelembevételével kell értelmezni a mostani számokat.

Talán az egyik legfontosabb értékelési szempont, hogy nem lehet tudni pontosan a korábbi visszaélések mértékét, csak közvetetten lehet következtetni erre az egyéni vállalkozások rendkívül magas számából. Az egyéni vállalkozási forma népszerűsége egyértelműen a kata bevezetése óta éli reneszánszát, de nem minden egyéni vállalkozó adózik KATA adónemben. Ráadásul a kata adózási formával adózó egyéni vállalkozóknak csak egy részét érinti a szigorítás, jellemzően azok a kisvállalkozók, amelyek sok megrendelő felé bocsátottak ki kisebb összegű számlákat, továbbra is változatlan feltételek mellett tudnak működni.

Vélhetően sok foglalkoztató a szigorítások ellenére továbbra is a katás alvállalkozókat preferál az alkalmazotti jogviszonnyal szemben, hiszen még a magasabb költségek mellett is megérheti katás alvállalkozókat alkalmazni. Az időzítés is fontos kérdés, hiszen az új szabályok jelentős része az év kezdeti szakaszában a gyakorlatban még nem érvényesül, hiszen az évi 3 millió forintos limitig egy megrendelő felé továbbra is plusz költségek nélkül lehet számlát kibocsátani. A limit elérése az év későbbi szakaszában lesz érdekes sok vállalkozó esetében.

A fentiek mellett talán az egyik legrosszabb szcenárió lehet a gazdaság szereplői szemszögéből, hogy egyes szereplők továbbra is a kiskapukat keresik majd a rendszerben, és az adminisztráció további bonyolításával, több vállalkozás üzemeltetésével továbbra is megtalálják a kata adónem kiskapuit. A helyzet pikantériáját jelentheti, hogy aki továbbra is megpróbál visszaélni a rendszerrel, annak több vállalkozásra vagy több egyéni vállalkozói kapcsolatra lehet szüksége, és ez is okozhatja az egyéni vállalkozók számának növekedését.

Ezzel együtt az új kata adószabályok olyan szintű szigorítást jelentenek a korábbi évek szabályaihoz képest, hogy a kiskapuk jelentősen összementek, így egészen biztosan visszaszorul a visszaélések száma – mondja az Opten elemzője.

Az egyéni vállalkozók számának emelkedéséhez 2020-ban és 2021-ben hozzájárult a koronavírus által kiváltott gazdasági válság is. Sok munkáját vesztett alkalmazott új területeken próbál szerencsét, és ez nemcsak a társas vállalkozások alapítását indukálja, hanem az egyéni vállalkozók számát is növeli. A magas egyéni vállalkozási számhoz fontos hozzátenni, hogy rendkívül sok egyéni vállalkozó szünetelteti a tevékenységét. Jelenleg közel 100 ezer szüneteltetett tevékenységű egyéni vállalkozót tart nyilván az Opten. Ugyanakkor a szüneteltetések száma érdemben nem változott 2021 első hónapjaiban, így a kata szigorítások látszólag erre nem voltak egyelőre komoly hatással.

Ugyanúgy, ahogy a társas vállalkozásoknál, az egyéni vállalkozóknál is lehetnek egyedi ágazati hatások. Ilyen például az építőipar, ahol már az év első 3 hónapjában 4100 egyéni vállalkozás indult, ami az összes induló egyéni vállalkozás közel 20 százaléka. Ez jelentős részben a felújítás ösztönző programnak köszönhető, aminek következtében a fehéredés irányába mozdult el az ágazat, és ez új szerződéseket és új vállalkozásokat indukál. A hatások eredőjeként továbbra is növekszik az országban az egyéni vállalkozók száma, de kétségtelen, hogy nem olyan jelentős mértékben, mint a 2013-2019 közötti időszakban. 

Az egyéni vállalkozói forma népszerűsége azonban szektoronként erősen eltér. Abszolút értékben vizsgálva az egyéni vállalkozások ágazatait, a toplistát a tanácsadó szektor vezeti 91 ezer egyéni vállalkozással, de az építőipar is kiemelkedőnek számít 72 ezer egyéni vállalkozóval. Ha a társas vállalkozások számához képest vizsgáljuk a szektorokat, akkor az oktatás, művészet, illetve az egyéb szolgáltatás (például személyi szolgáltatások, számítógép-javítás) mondható népszerűnek az egyéni vállalkozók körében.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt hetek menetelés után jelentős korrekciót mutatott. A BUX gyengülése mellett valamennyi blue chip is veszteséggel zárta a mögöttünk hagyott hetet.