Hatodik alkalommal kerül sor a BÉT Részvényfutam tőzsdejátékra

Hatodik alkalommal kerül sor a BÉT Részvényfutam tőzsdejátékra

Megkezdődött a regisztráció a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány együttműködésében megvalósuló online tőzsdejáték, a BÉT Részvényfutam tavaszi fordulójára. A tőzsdei szimulációs verseny immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre. A több mint négy héten át tartó játék során a középiskolai diákok, tanáraik és szüleik tehetik próbára a befektetési képességeiket. A verseny végeztével a legjobbak értékes nyereményeket vihetnek haza.

Hétfőtől regisztrálhatnak az érdeklődők az idei BÉT Részvényfutamra, a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány online tőzsdejátékára. A versenyre 9-14. osztályos, 14. életévüket betöltött középiskolások, illetve szüleik és tanáraik jelentkezhetnek. A tőzsdei szimuláció, amelynek keretében az indulók fejenként 2 millió forint virtuális tőke segítségével valós időben, valós árfolyamok mellett kereskedhetnek a BÉT-en elérhető termékekkel, március 1-én veszi kezdetét, és 22 kereskedési napig, március 31-ig tart. A BÉT Részvényfutamot a játékosok a https://tozsdejatek.bet.hu/ oldalon érhetik el.

A versenyben résztvevő diákok, tanárok és szüleik a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett 21 részvényével, valós idejű árfolyamok mellett tudnak kereskedni. Ezen felül a napi három tudásanyag bővítést szolgáló kvíz kérdésekre adott helyes válaszokkal a befektetésre szánt tőkéjüket is növelhetik.

A kvízkérdések megválaszolásában a BÉT honlapján elérhető edukációs anyagok is segítséget nyújtanak a játékosok számára: a Tőzsde ABC, a Pénziránytű Alapítvány befektetői tudatossághoz kapcsolódó diasorai, valamint az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyve.

A BÉT és a Pénziránytű Alapítvány felajánlásának köszönhetően több százezer forint összértékű jutalomban részesülhetnek a legjobban teljesítő részvényfutamosok. A játék végén a három legmagasabb értékű portfóliót elérő diákot, valamint a legmagasabb értékű portfólióval rendelkező tanár és szülő játékost, továbbá minden játékhét végén, az adott héten a legnagyobb portfoliónövekedést elért játékost is díjazza a Tőzsde. A nyeremények között többek Samsung Galaxy táblagép, Samsung Galaxy Watch okosóra, valamint JBL Flip hangszóró is szerepel. A Pénziránytű Alapítvány ezen felül további, több mint 400 ezer forint összértékű különdíjakat ajánl fel a játék során az iskolahálózatához kapcsolódó, legjobban szereplő diákok és tanárok, valamint a legaktívabb iskolák számára.

Az összesen 22 kereskedési napot felölelő játék a 14 éven felüli, 9-14. osztályos diákokat, valamint szüleiket és tanáraikat szólítja meg. A játék időtartama alatt a BÉT Prémium kategóriájában jegyzett 21 részvénnyel valós idejű árfolyamok mellett, 2 millió forintos virtuális tőke segítségével tudnak kereskedni a játékosok. Ezen felül a napi három tudásanyag bővítést szolgáló kvíz kérdésekre adott helyes válaszokkal is növelhetik profitjukat, amelyekhez több, tőzsdei témakörre kidolgozott oktatási háttéranyag is segítséget nyújt.

A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés emelkedett az elmúlt időszakban a befektetők körében. A Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.

Rohan az idő: szeptember 8-én már a 39. alkalommal rendezték meg a Budapest Félmaratont. A klasszikus, vagyis 21 kilométeres táv, a váltók és a rövidebb távok együttesen több mint tízezer embernek jelentettek aktív kikapcsolódást a nyárias időjárású vasárnapon.

Hazánkban elsőként a BKV tesztelheti a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező buszát. A járművel az utasok is kipróbálhatják, október 8. és 16. között a 8E buszjárat vonalán találkozhatnak vele a fővárosiak, és ingyenesen utazhatnak vele.

Hétvégén kezdetét veszi a magyarországi terepkerékpáros szezon. Az első versenyre október 12-én Etyeken kerül sor, a három fordulós Cyclocross Challenge első állomásaként.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,48 százalékkal gyengült a mögöttünk hagyott héten. A BUX gyengélkedése mellett a vezető részvények is jelentős mínuszokat könyvelhettek el.