Megújulva várja a nyitást szentendrei BKV-múzeum

Megújulva várja a nyitást szentendrei BKV-múzeum

Bár a múzeumok még országszerte zárva tartanak, a BKV múzeuma már nagyon készülünk a nyitásra, és elkezdte 1992-ben létrehozott kiállítása megújítását.

A több lépcsőben megújuló tárlat Budapest közösségi közlekedésének történetén kalauzolja végig a látogatókat – a kezdetektől egészen napjainkig. Új közlekedéstörténeti kiállításunk – amelynek ismertetőit a turisták kedvéért angolul is feltüntettük – kiemelt figyelmet szentel a BKV immár több mint fél évszázados történetének.

Elsőként éppen a BKV múltját, korszakait, főbb járműtípusait, közlekedéstörténeti eseményeit ismertető kiállításrész készült el. A főváros arculatát a hetvenes-nyolcvanas években meghatározó BKV-s Ikarusokon, Ganz-villamosokon kívül azonban olyan különleges közlekedési eszközök múltjába is bepillantást enged, mint a 150 éves Sikló és az 50 éves Libegő. A szintén 50 éves budapesti metróközlekedésről sem feledkeztek meg! Az új tárlat az utastájékoztatás, vagy éppen a jegyértékesítés kalauzoktól jegyértékesítő automatákig tartó történetét is feleleveníti.

Az 1914-ben épített, egykori BHÉV-kocsiszín ma már műemléki épület, az itt létrehozott múzeum, – amely öt kiállítóteremmel, bemutatócsarnokkal, szabadtéri kiállító területtel várja a közlekedés iránt érdeklődőket – jövőre lesz 30 éves. Az új kiállítás képi világát és információgazdagságát természetesen továbbra is kiegészítik majd a nosztalgiát ébresztő századfordulós, békebeli villamosok és egyéb patinás közlekedési eszközök. Az országos gyűjtőkörű muzeális gyűjtemény udvari, szabadtéri sínein megtalálhatóak többek között a BHÉV egykori járművei is, vagy éppen más, olyan unikumnak számító ipartörténeti emlék, mint a Ganz-Hunslet metrószerelvény motorkocsijának prototípusa, a pécsi pótkocsiból épített sínhálózatmérő, vagy a Mukiból épített síncsiszoló. 

A Városi Tömegközlekedési Múzeum címe, nyitva tartása:
2000 Szentendre, Dózsa György út 3. – közvetlenül a HÉV végállomás és a Volán pályaudvar mellett.
A múzeum szezonálisan, április 1-től október 31-ig tart nyitva, amely a járványügyi veszélyhelyzet korlátozásai miatt változhat.

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.