Növekvő árfolyamokkal nyitotta az évet a Budapesti Értéktőzsde

A tavalyi év utolsó két hónapjának igen erős teljesítménye után januárban tovább emelkedtek az árak a BÉT-en: a BUX 3,5 százalékkal került feljebb, amivel egyre közelebb kerül az egy évvel ezelőtt elért örökös csúcshoz.

A folyamatot a kedvező nemzetközi tőzsdei hangulat is segítette, a növekedés motorja most a Richter volt, amely 11,9 százalékkal lett drágább a hónap során. A legforgalmasabb részvény most is az OTP volt, a Richter a szokásosnál jóval nagyobb forgalommal lett a második. A részvényforgalom összesen 245 milliárd forint volt, ami napi 12,2 milliárdnak felel meg. A brókercégek kereskedési rangsorában a Wood végzett az első helyen, tőle alig elmaradó fogalommal következik az Erste, harmadik a Concorde.

Erős évnyitást láthattunk a részvénypiacokon, és a jó hangulat lényegében egész januárban kitartott. A Covid-járvány ugyan még tombol, de megkezdődött a tömeges oltás, így a befektetők a járvány közeli visszahúzódására, ezt követően pedig heves gazdasági fellendülésre számítanak. A piacokat továbbra is fűti a jegybankok laza monetáris politikája és eszközvásárlási programjai, és úgy tűnik, immár a kisbefektetők érdeklődése is megnőtt, ők is erős keresletet generálnak a piacon. A legnagyobb emelkedés ezúttal is az amerikai piacokon mutatkozott, ahol az indexek újabb történelmi csúcsokat értek el, de az európai piacok többsége is elérte a járvány előtti szinteket.

A Budapesti Értéktőzsde is az emelkedő trendet követte, változás volt azonban a vezető részvények között. Míg az előző két hónapban a válság legnehezebb hónapjaiban a befektetők által elhanyagolt OTP és Mol volt a vezető, most egyértelműen a Richter húzta fel leginkább az indexet közel 12 százalékos emelkedésével, de ezúttal a Telekom is jól szerepelt 3,6 százalékos drágulással. A kisebb cégek között több is akadt, amely 10-20 százalék körüli mértékben erősödött, közülük a Masterplast jelentős forgalmat is produkált. A BUX a december végi 42 048 pontról 43 502 pontra emelkedett, így már csak nagyjából 6 százalékkal marad el 46 200 pontos történelmi csúcsától.

A részvénypiac összforgalma 245 milliárd forint volt, ami napi 12,2 milliárdnak felel meg. Kiemelkedő volt a Richter szerepe, amely a forgalom 24,9 százalékát adta, miközben az OTP hosszabb idő óta először adta a forgalom kevesebb mint felét, 45 százalékot. A Mol a forgalom 18,2 százalékát tudhatta magáénak, a Telekomot pedig megelőzte a Masterplast 3,9 százalékos részesedéssel.

A brókercégek közül a Wood végzett az élen 126,7 milliárd forintos duplikált forgalommal, tőle alig elmaradó, 122 milliárdos forgalommal az Erste került a második helyre. Őket követi a Concorde 87,1 milliárd forinttal.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe folytatta az előző hónapokban látott növekedést. A BUX 73 896,18 ponton zárta a szeptembert, ami 1,4 százalékkal magasabb, mint augusztusban. A BÉT többi részvénymutatója is pluszban zárt.

Nagyon jó hetet zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 1,9 százalékos erősödéséből mind a négy vezető részvény emelkedéssel vette ki a részét.