A bécsiek szilveszteri terveiről készített nemrég felmérést a Bécsi Gazdasági Kamara. Eszerint az osztrák főváros lakóinak 70 százaléka mindenképpen megünnepli az évváltást, csak éppen a legszűkebb családi körben. A megkérdezettek több mint fele idén másként ünnepel, mint a korábbi években, hiszen nem tud kabaré előadást látogatni vagy étterembe menni. Az éjféli koccintás, a keringőzés és a híres Pummerin harang játéka azonban továbbra is kötelező része a szilveszteri programnak. A bécsieknek csupán 20 százaléka állítja, hogy nem csinál semmi különöset az év utolsó napján.
A felmérésből az is kiderül, hogy az osztrák főváros lakói fejenként átlagosan 39,08 eurót költenek az ünnepre. Pezsgővel, különleges vacsorával, édességekkel és rágcsálnivalókkal kényeztetik magukat és szeretteiket. Szerencsehozókat a bécsiek 45 százaléka ajándékoz a családtagjainak és barátainak – ez főleg a nőkre és az idősebbekre jellemző. Mivel az osztrák főváros lakóinak 92 százaléka mindezt helyben szerzi be, Bécs kereskedelme 62,4 millió eurós szilveszteri forgalomra számíthat.
A megkérdezettek az új évre elsősorban a pandémia végét és jó egészséget kívántak, 44 százalékuk pedig annyira optimista a jövőre nézve, hogy több mint ezer eurós kiadást tervez 2021-ben. Ezt a pénzt a megkérdezettek több mint fele nyaralásra vagy távoli tájak felfedezésére szánja.
(A borítókép forrása: Tavaly 800 ezren köszöntötték az új évet Bécs belvárosában, a Szilveszteri Ösvényen © C. Jobst / PID)