Egyre jobbak a magyar borok

Egyre jobbak a magyar borok

A tavalyi 185 aranyéremnél 40 százalékkal többet, 257-et nyertek a magyarok 2020-ban a 11 legrangosabb nemzetközi borversenyen. A legsikeresebb Varga Pincészet 35 aranyat nyert. A 22 hazai borvidékünkből 5 nyerte az aranyak 80 százalékát sorrendben: a tokaji, a szekszárdi, a villányi, az egri és a badacsonyi.

Kifogytunk a jelzőkből – mondja Varga Máté Péter tulajdonos ügyvezető – nézzük ezért a puszta számokat: a 2020-ban megrendezett nagy nemzetközi borversenyeken pincészetünk 35 aranyérmet, közte két nagyaranyat és 15 ezüstérmet nyert. Tavaly, mikor 22 aranyat és közte 2 nagyaranyat nyertünk, már elmondtuk, hogy soha magyar pincészet hasonló eredményt nem ért el és soha nem gondoltuk, hogy a boraink ilyen sikeresek lehetnek. Ma már azt is elmondhatjuk, hogy nem gondoltuk, hogy a közeljövőben ez az eredmény megismételhető, azt pedig végképp nem, hogy túlszárnyalható. A siker mértékét legjobban azzal érzékeltethetjük, hogy ugyanezeken a borversenyeken az utánunk legjobban szereplő két magyar pincészet összesen 8-8 arany érmet nyert.

A Varga Pincészet 11 nagy nemzetközi borversenyen indult, a francia, angol és német versenyek mellett egy-egy magyar, brüsszeli és ázsiai megmérettetésen. Minden versenyen több érmet értek el, csak egyen nem kaptak aranyat, ezen viszont 5 ezüstérmet nyertek. Az aranyérmek közel fele-fele arányban a Varga család badacsonyi és egri borvidéki birtokáról származnak és a két borvidék összes ezeken a versenyeken megnyert aranyérmének 71, illetve 55 százalékát képviselik.

Csak fehér borokat indítottak, a Balatont, a Szürkebarát, az Olaszrizling és az Irsai Olivér képviselte, Egert a Hárslevelű és a Sauvignon Blanc. „Közismert tény, hogy hazánk földrajzi fekvése a fehérborra optimális, – meséli Varga Péter alapító tulajdonos – ráadásul a fehérboros Badacsony után az inkább vörösboros Egri borvidéknek is egy fehérboros részén a debrői térségben vetettük meg a lábunkat. Érthető tehát, hogy egyelőre nemzetközi szinten a fehérboraink a versenyképesebbek. Remélem azonban, hogy már érnek a pincéinkben azok a vörösborok, amelyekkel hasonló sikereket érhetünk majd el. A nagytestű vörösborok sajnos 4-5 év érlelés után kerülnek a legjobb formájukba, ki kell várnunk ezt az időt.

A többi magyar pincészet is egyre jobban szerepel. 2019 évben ezeken a versenyeken összesen 185 magyar aranyérem született, 2020-ban ez 40 százalékkal 257-re nőtt. 22 borvidékünkből 5 szerezte az aranyérmek 80 százalékát: Tokaj 57-et, Szekszárd 46-ot, Villány 43-at, Eger 32-t és Badacsony 24-et.

(A főkép forrása: Varga Pincészet)

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.