Csütörtökön kezdődik a Közgazdász-vándorgyűlés!

Csütörtökön kezdődik a Közgazdász-vándorgyűlés!

Két nap múlva, szeptember 24-én, csütörtökön 10 órakor Matolcsy György jegybankelnök Milyen évtizedben hajózunk? (2020–2030) című előadásával kezdetét veszi a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciája, az 58. Közgazdász-vándorgyűlés.

A tanácskozás két napja alatt nyolc plenáris előadást és négy kerekasztal-beszélgetést nézhetnek és hallgathatnak meg térítésmentesen az érdeklődők a konferencia weboldalán, valamint YouTube- és Facebook-csatornáján. Ezzel egyidőben 15 tematikus szekció videóanyaga válik - ugyancsak ingyenesen - megnézhetővé-meghallgathatóvá a honlapon. Az idei vándorgyűlésen így összességében 115 előadó csaknem 35 órányi videóanyagban osztja meg gondolatait a hallgatósággal.

A kétnapos tanácskozás központi témáját a pandémia nemzetgazdasági, munkaerő-piaci, pénzpiaci, versenyképességi, digitalizációs, kultúragazdasági és sportközgazdasági következményei, valamint a válságból való kilábolás lehetséges irányai, eszközei adják. A vándorgyűlés plenáris előadói között ott lesz Matolcsy György jegybankelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter, Domokos László ÁSZ-elnök, Freund Tamás MTA-elnök, Parragh László MKIK-elnök, Hernádi Zsolt MOL-elnök, Baranyai Dávid NN-vezérigazgató és Farkas Bertalan dandártábornok, űrhajós.

A plenáris előadások mellett a két nap során két-két panelbeszélgetést is láthatnak élőben streamelve a nézők, így idén sem marad el e konferenciák egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó rendezvénye, a Bankvezérek kerekasztala. Emellett egy előrejelzői fórumot, valamint egy innovációs és egy európai uniós panelbeszélgetést követhetnek figyelemmel az érdeklődők a konferencia honlapján.

A szeptember 24-i és 25-i délutáni panelbeszélgetésekhez az érdeklődők a sli.do alkalmazáson keresztül küldhetik el a kérdéseiket - akár mobiltelefonról is.

A konferencia plenáris üléseinek részletes programja ezen a linken, a tematikus szekciók programja pedig ide kattintva olvasható.

Magyarország 20 évvel ezelőtt csatlakozott az Európai Unióhoz. A csatlakozás évfordulóját évek óta futóversennyel ünneplik Budapesten, a rendezvényév évre rengeteg embert mozgat meg. A 20 kilométeres távot egyéniben és csapatban is teljesíteni lehetett.

Idén is közel háromszáz bor szállt ringbe a Budapest Airport bora címért. A második alkalommal kiírt verseny öt győztesét a vállalat a legfontosabb partnereivel közösen, vakkóstolás keretében választotta ki.

A magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya kihirdette azt a 26 játékost, akik készülhetnek a nyári, németországi labdarúgó Európa-bajnokságra. Marco Rossi öt tartalékot is megnevezett.