Közgazdász-vándorgyűlés: idén online, jövőre Szegeden

A koronavírus-járvány okozta bizonytalanságokat és kockázatokat mérlegelve a Magyar Közgazdasági Társaság elnöksége a június 25-i ülésén úgy határozott, hogy az idei, szegedi közgazdász-vándorgyűlést 2021 szeptemberére halasztja, így Csongrád-Csanád megye székhelye 2021. szeptember 23. és 25. között ad majd otthont a rendezvénynek.

Tagjaink és a gazdaság iránt érdeklődő szakemberek azonban idén sem maradnak konferencia nélkül: az 58. Közgazdász-vándorgyűlést a digitális térben rendezi meg szeptember 24-25-én a Magyar Közgazdasági Társaság. Mindkét napon – csütörtökön és pénteken – délelőtt plenáris előadásokat streamelünk a vándorgyűlésen megszokott, magas szintű előadókkal, délután pedig a terveink szerint mindkét nap két-két interaktív, élő panelbeszélgetéssel folytatódik a program. E tematikus panelekbe egy mobilalkalmazás segítségével a számítógépeik előtt ülve a nézők is bekapcsolódhatnak majd. Emellett több szakosztályunk is készül szekciókkal, amelyeknek az előzetesen felvett videóanyaga ugyanúgy megnézhető és meghallgatható lesz a konferencia honlapján.

A részletes szakmai program összeállítása megkezdődött, hamarosan további információkkal szolgálunk a rendezvényről.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.