Edu Uni - Szlovákiai Magyar Fiatalok a Felsőoktatásban

Edu Uni - Szlovákiai Magyar Fiatalok a Felsőoktatásban

A felvidéki Impulzus Társulás Ifjúságszociológiai projektjén belül kérdőíves felmérést hirdetett a TéKa (Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulása) és a Diákhálózat társszervezésében. A projekt egy online kérdőívre épül, mely a szlovákiai magyar fiatalokat, jellemzően egyetemistákat hivatott kutatni.

A felmérés célja a szlovákiai magyar egyetemisták és főiskolás hallgatók helyzetének a feltérképezése. Az eredmények többek között hozzásegítenek a fiatalok tehetséggondozásának a fejlesztéséhez. A magyarországi Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával megvalósuló kutatás anonim módon, önkéntes alapon valósul meg. A felmérést olyan műhelymunka előzte meg, mely során a kutatást végző, tudományos pályájuk elején járó fiatalok tapasztalt szakemberek vezetésével elsajátították a kutatómunkához szükséges ismereteket, valamint összeállították a jelenleg használt kérdőívet.

A kérdőíves felmérés célja legalább 700 kitöltött kérdőív, miáltal egy átfogó képet kaphatunk a felsőoktatásban részt vevő szlovákiai magyar fiatalok helyzetéről, motivációiról, kihívásairól és jövőképéről. Mivel a szlovákiai magyar egyetemisták egy része nem Szlovákiában tanul, így a kutatást végző szervezetek fontosnak tartják, hogy az üzenet eljusson Magyarországra, az itt tanuló felvidéki hallgatókhoz is.

A felmérés résztvevői – az e-mail címük megadásával – egy nyereményjátékba is bekapcsolódhatnak, melynek során a kitöltők között értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra.

A szervezők kérik a civil szervezeteket, intézményeket és magánszemélyeket, hogy segítsenek eljuttatni az online kérdőívet a szlovákiai magyar egyetemi és főiskolás hallgatókhoz.

Az Edu Uni – Szlovákiai Magyar Fiatalok a Felsőoktatásban kérdőív az alábbi linken elérhető:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSc22AACHaai4j7jEg8YIOPm8We3m6TOCrMsXbTVSsIgwALljQ/viewform

A szóban forgó Ifjúságszociológia Műhelymunka projektről és szervezetről bővebb információhoz az Impulzus Társulás Facebook-oldalán, valamint a www.impulzus.sk weboldalon juthatnak az érdeklődők.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.