Idén is lesz MÁSKÉPP Kiállítás, de másképp, és nem csak kórházsulisok pályázhatnak

Idén is lesz MÁSKÉPP Kiállítás, de másképp, és nem csak kórházsulisok pályázhatnak

Június 7-éig lehet jelentkezni a – járvány helyzetben az egészségügyi dolgozók gyerekeinek távoktatását is felvállaló – KórházSuli Alapítvány MÁSKÉPP Kiállítására. A szervezők idén nemcsak a kórházsulisok, önkénteseik, partnereik és támogatóik műveit várják, hanem mindenkiét, aki a felhívást olvasva kedvet kap az alkotásra!

A szakmai zsűri által kiválasztott legjobb 50 alkotást előbb virtuális, majd a veszélyhelyzet múltán valóságos tárlaton is bemutatják, és vándorkiállítást is rendeznek belőlük.

Karantén ide vagy oda, a KórházSuli 2020-ban is megtartja immár hagyományos kiállítását, az idén MÁSKÉPP címmel – mondta el Tóthné Almássy Monika, a KórházSuli Alapítvány vezetője –. Mivel jelenleg nemcsak a hosszú orvosi kezelésre, ápolásra szoruló gyerekek kényszerülnek négy fal közé, hanem március közepétől gyakorlatilag minden tanuló vesztegzár alatt éli a napjait, ezért nekik is megadjuk a pályázás lehetőségét. Idei mottónk: »Négy fal között szabadon!«.

Semmilyen műfaji megkötés nincs: küldhetnek grafikát, festményt, fotót, videót, montázst, elbeszélést, verset, bármit. A téma is szabadon szárnyalhat, a lényeg az egyéniség és a kreativitás szabadsága. A pályamunkákat ksmaskepp@gmail.com e-mail címre várják.

A beadási határidő 2020. június 7., a virtuális kiállításmegnyitó pedig a tanévzáró online ünnepélyhez kötődik.

Ami pedig a KórházSuli idei tanévét illeti, a március 16-ával elrendelt iskolabezárásra reagálva, segítve az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját, a Bethesda Gyermekkórház együttműködésével megszervezték az orvosok, műtősök, ápolók, mentősök gyermekeinek távoktatását. Ugyanakkor beteg gyerekek támogatását továbbra is folyamatosan végzik. Az ország különböző pontjairól összesen 80 egészségügyi osztályról „írattak be” gyerekeket a KórházSuliba. A csaknem 200 tanulónak 370 önkéntes egyetemista eddig 1300 online órát tartott.

A tárlat fővédnökei a Richter Gedeon Nyrt. és a Roche Magyarország Kft. A Richter a hazai egészségügy és oktatás elkötelezett támogatójaként immár negyedik éve járul hozzá a KórházSuli céljainak megvalósításához. A Roche pedig – azon túl, hogy diagnosztikus eljárásokat és gyógyszereket fejleszt a koronavírus-járvány leküzdéséhez – a KórházSuli hosszú távú támogatása mellett most önkéntes kollégáival is segíti az egészségügyi dolgozók gyerekeinek oktatását. 

Háttér

A KórházSuli Alapítvány a Beteg Gyerekek Tanulásának Támogatásáért 2014-es megalakulása óta több mint 600, betegsége vagy balesete miatt az oktatásból tartósan kimaradó gyermek felzárkózását és visszailleszkedését segítette. Az 1700 önkéntes – kortárs középiskolás és egyetemista – a tananyag átadása mellett támogató közösséget is nyújt. A KórházSuli bázisintézményei a budapesti Eötvös József Gimnázium és a Bethesda Gyermekkórház.

Magyarországon évente kb. 1500-2000 gyermek kényszerül magántanulói státuszba olyan betegségek következtében, amelyekben a teljes felépüléshez hónapokig, akár évekig is eltartó kórházi kezelés és otthoni lábadozás is szükséges. Az oktatási és egészségügyi intézmények közötti rést igyekszik a KórházSuli Alapítvány betölteni.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.