Rio 2016: Kajakosok szállították a hatodik aranyat

A női kajak 500 méteres versenyszámában a Szabó Gabriella-Kozák Danuta páros aranyérmet szerzett, ezzel a szakág első, Magyarország hatodik aranyérmét szerezték Brazíliában.

Az előjelek nem nekünk kedveztek, a kétszeres londoni bajnok Kozák Danutának az előfutam mellett bélproblémákkal is meg kellett közdenie, tegnap még infúziót kapott, ma pedig már az aranyéremért meccselt. A rajt nem nekünk sikerült a legjobban, a címvédő német páros vezetett az első evezőcsapások után. Féltávnál azonban mág a magyar hajó állt az élen, a lányok magabiztosan vezettek. A táv második felében azonban kicsit érződött az előző napok betegsége, a németek nagyobb fokozatra kapcsolását nem sikerült átvenni, de szerencsére az előnyből megmaradt 51 század, így a magyar egység lett az olimpiai bajnok, a németek a második, a lengyelek a harmadik helyen értek célba. Kozák Danuta a harmadik, Szabó Gabriella a második ötkarikás aranyérmét szerezte.

 

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.