Foci Eb: Bombameglepetés! Izland legyőzte Angliát

Az Európa-bajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, hogy Izland válogatottja 2-1 arányban legyőzte a végső győzelemre is esélyesnek tartott Angliát.

 

A nehezebbik ág leginkább egyértelmű párosításának gondolták Anglia és Izland találkozóját, és sokan irigyelték az angolokat az egyszerű ellenfél miatt.

És a meccs úgy is kezdődött, hogy a fenti állítás igaz. Az izlandi kapus, Halldórsson fölösleges szabálytalansága (Sturridge hosszan szöktette magát, és kiment volna a labda) miatt már a meccs elején büntetőhöz jutott Anglia, amit Wayne Rooney értékesített, így a 4. percben már vezetett az esélyesebb csapat. Ekkor azt gondolhattuk, hogy érvényesül a papírforma, amit az angolok már a találkozó kezdetétől fogva bizonyítanak. Azonban nem sokáig vezettek a meccsen, mert egy védelmi hiba után Ragnar Sigurdsson egyenlíteni tudott. A 18. percben pedig már vezetett is Izland! Kolbeinn Sightórsson távoli lövésére kicsit bizonytalanul mozdult Hart, a labda pedig becsorgott a kapuba. A hidegzuhany után az angolok mindent megtettek a fordításért, azonban ez nem sikerült nekik. Izland és Magyarország találkozóján (1–1) a mieink szinte egykapuztak az izlandiak ellen, teljesen beszorították ellenfelüket, az angoloknak ez nem sikerül, nem tudtak ekkora fölényt kiharcolni, és hiába voltak aktívabbak támadásban, a szervezetten védekező izlandi védelmet nem tudták áttörni, így az idei labdarúgó Európa-bajnokság egyik legnagyobb meglepetését okozva kiestek a kontinenstornáról.

Izland először szerepel Eb-n, így mondani sem kell, hogy ez története legjobb eredménye. A következő fordulóban szintén nem esélyesként lép majd pályára, hiszen a házigazda Franciaország lesz majd az ellenfele. Az angol válogatott szövetségi kapitánya, Roy Hodgson az elveszített mérkőzés után lemondott posztjáról.

 

Labdarúgó Európa-bajnokság, nyolcaddöntő
Anglia – Izland 1–2 (1–2)
Nizza, Stade de Nice, 33 901 néző. Vezette: Damir Skomina (Szlovénia)

Anglia: Hart – Walker, Cahill, Smalling, Rose – Alli, Dier (Wilshere, a szünetben), Rooney (Rashford, 87.) – Sturridge, Kane, Sterling (Vardy, 60.)
Szövetségi kapitány: Roy Hodgson

Izland: Halldórsson – Saevarsson, R. Sigurdsson, Árnason, Skúlason – Gudmundsson, G. Sigurdsson, Gunnarsson, B. Bjarnason – Sigthórsson (E. Bjarnason, 77.), Bödvarsson (Traustason, 89.)
Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck (svéd) és Heimir Hallgrímsson

Gólszerző: Rooney (4. perc – tizenegyesből), ill. R. Sigurdsson (6. perc), Sigthórsson (18. perc)

 

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.