Június 15-én lezajlott az Amerikai Központi Bank (FED) legutóbbi ülése, a csúcspont azonban az azt követő sajtótájékoztató volt. A várakozásoknak megfelelően a FED változatlanul hagyta a kamatokat, valamint közölte, hogy az év végéig még legfeljebb egy kamatemelés várható, annak ellenére, hogy az előzetes becslések négy úgynevezett „hike”-ot (emelést) jeleztek. „A fő ok, amiért ilyen korrekciós tervet és szigorított monetáris politikát alkalmaz a FED az, hogy emelkednek a globális kockázatok,ebből eredően pedig nő a volatilitás a pénzpiacokon. Ennek következménye a befektetőket övező bizonytalanság is, mivel ők is egyre nehezebben találnak olyan lehetőséget, amely az adott kockázathoz mérten arányos hozammal rendelkezne” – vélekedett František Kovács, az AKCENTA CZ devizapiaci elemzője.
Ha a központi bank még idén változtat jelenlegi politikáján, akkor arra valószínűleg szeptemberben vagy decemberben kerül sor. Egy júliusi „hike” lehetőségét ugyanis a múlt szerdai FED ülésen történtek jelentősen csökkentették.
Janet Yellen, az amerikai jegybank elnöke a sajtótájékoztatón közölte, az amerikai gazdaság egy új „érába” lépett, ahol a gazdasági növekedés elmarad az eddig megszokottól, és, ahol a kamatlábak továbbra is alacsony szinten maradnak. A FED ellenben hajlandó elismerni, hogy az Egyesült Államok gazdasági problémái, jellegüket tekintve, nem ciklikusak, hanem inkább strukturális hibákból fakadnak. Ez azért állítható, mert a többi központi bank arra számított, hogy az amerikai gazdaság jóval erősebb lesz a jelenleginél.