Foci Eb: Kiszenvedett olasz győzelem

Ha van olyan meccs, amitől az ember jóval többen várt, mint amit kapott, akkor az olasz-svéd mérkőzés pont ebbe a kategóriába esik. Az 1-0-s győzelemmel az itáliaiak három pontot szereztek ugyan, de új szurkolókat nem valószínű.

 

Az olaszok három, a svédek egy ponttal várták a mérkőzést, és Ibrahimovicéktól veszélyes támadásokat, az olaszoktól pedig masszív védekezést vártak.

Az első félidőben azonban egyik csapat sem vezetett igazán jó támadást. A két olasz csatár, Pelle és Éder labdába sem ért az ellenfél tizenhatosán belül, a skandinávok pedig nem lőttek kapura.

Ez a tendencia folytatódott a második 45 percben is. Svédországnak egész meccsen nem volt kaput eltaláló lövése, ahogyan az előző találkozóján sem. (Akkor egy ír öngólnak köszönhetően lett 1-1 a végeredmény.) Az olaszok sem brillíroztak, de az egész meccsen semmit nem mutató Éder a 88. percben villant egyet, és ezzel a góllal Olaszország a második mérkőzését is megnyerte.

A négy évvel ezelőtt a döntőig jutó azúrkék-mezesek ezzel már biztosan a nyolcaddöntőbe jutottak, ahogyan tegnapelőtt a házigazda franciák is.

 

Labdarúgó Európa-bajnokság, E csoport
Olaszország – Svédország 1–0 (0–0)
Toulouse, Stadium Municipal, 29 600 néző. Vezette: Kassai Viktor (Magyarország)

Olaszország: Buffon – Barzagli, Bonucci, Chiellini – Candreva, Parolo, De Rossi (Thiago Motta, 74.), Giaccherini, Florenzi (Sturaro, 85.) – Éder, Pelle (Zaza, 60.)
Szövetségi kapitány: Antonio Conte

Svédország: Isaksson – E. Johansson, Lindelöf, Granqvist, M. Olsson – S. Larsson, Ekdal (Lewicki, 79.), Källström, Forsberg (Durmaz, 79.)  – Ibrahimovic, Guidetti (Berg, 85.)
Szövetségi kapitány: Erik Hamrén

Gólszerző: Éder (88. perc)

 

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.