Foci Eb: Jégesőben észak-ír siker

A C-csoport második fordulójának nyitó mérkőzésén Észak-Írország válogatottja 2-0-ra legyőzte Ukrajnát egy olyan mérkőzésen, amely a jégeső miatt egy ideig szünetelt.

 

Az első fordulót mindkét csapat vereséggel kezdte, így abban a tudatban léphettek pályára a csapatok, hogy aki ma veszít, annak igen távolivá válik a továbbjutás. Ennek ellenére az első félidő nem hozott átütő játékot, egyik csapat sem játszott jól, ebben egyenrangú partnerei voltak egymásnak.

A második játékrészt viszont az észak-írek kezdték jobban, köszönhetően annak, hogy a 49. percben Norwood beadását Gareth McAuley a kapuba bólintotta. Bár az eső szinte az egész mérkőzésen esett, az 56. percen jégeső váltotta fel, így a cseh játékvezető az játék szüneteltetése mellett döntött. A rövid pihenő után folytatódott a látványosnak nem nevezhető mérkőzés. Ukrajna nem tudott veszélyt teremteni az ellenfél kapujának előterében, így Észak-Írország megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, melynek hajrájában, a 96. percben Niall McGinn révén másodszor is betalált.

Ukrajna ezzel két forduló alatt megszerzett nulla pontjának köszönhetően nem csak nehéz helyzetbe került, de ha a másik mérkőzés számára kedvezőtlenül (azaz német pontszerzéssel) zárul, akkor a négy évvel ezelőtti társházigazda már búcsúzik is a tornától.

 

Labdarúgó Európa-bajnokság, C csoport
Ukrajna – Észak-Írország 0–2 (0–0)
Lyon, Parc Olympique Lyonnais, 51 000 néző. Vezette: Královec (Csehország)

Ukrajna: Pjatov – Fedeckij, Hacseridi, Rakickij, Sevcsuk – Szidorcsuk (Harmas, 75.), Sztepanenko – Jarmolenko, Kovalenko (Zincsenko, 83.), Konopljanka – Szeleznyov (Zozulja, 69.)
Szövetségi kapitány: Mihajlo Fomenko

Észak-Írország: McGovern – A. Hughes, Cathcart, McAuley, J. Evans – Ward (McGinn, 67.), C. Evans (McNair, 89.), S. Davis, Norwood, Dallas – Washington (Magennis, 83.)
Szövetségi kapitány: Michael O’Neill

Gólszerző: McAuley (49. perc), McGinn (96. perc)

 

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.