Foci Eb: Svájc nyerte a testvérpárbajt

A második játéknap első mérkőzésén Svájc válogatottja 1-0-ra legyőzte az Eb-n abszolút újonc, és egy félidőn át emberhátrányban játszó Albániát.

 

Kiélezett meccsen svájci győzelem – erre lehetett számítani, és ez is lett a vége a kontinensbajnokság második mérkőzésének. A párharc egy testvércsatát is hozott, az albánoknál Taulant Xhaka, a svájci csapatban pedig Granit Xhaka lépett pályára a kezdőcsapatban, akik történetesen testvérek. Ráadásul az svájci és az albán mellett a koszovói válogatottat is mindketten választhatták volna.

Az albánok számára nem indult jól a mérkőzés, egy svájci szöglet után Berisha kapus rosszul jött ki a kapujából, Fabian Schär pedig megszerezte a mérkőzés első, és egyetlen gólját. A félidő további részében a svájciak támadtak aktívan, a 37. percben pedig emberelőnybe is kerültek, miután a vizes füvön elcsúszó albán csapatkapitány, Lorik Cana kézzel akadályozta meg, hogy a labda a tiszta helyzetben lévő svájci középcsatárhoz, Seferovichoz jusson.

A második félidő kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, mindkét csapatnak voltak helyzetei, azonban mindkét kapus, Berisha és Sommer is stabilan, és bravúrosan védett. A svájci hálóőr legnagyobb védésére a meccs hajr��jában került sor, amikor a tisztán kilépő Gashi hatalmas ziccerét ujjheggyel hárította. Svájc megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, Albániának pedig továbbra is várni kell első Európa-bajnoki góljára és pontjára.

 

Labdarúgó Európa-bajnokság, A csoport
Albánia– Svájc 0–1 (0–1)
Lens, Stade Bollaert-Delelis, 33 805 néző. Vezette: Velasco Carballo (Spanyolország)

Albánia: Berisha – Hysaj, Cana, Mavraj, Agolli – Kukeli, T. Xhaka (Gace, 62.), Roshi (Cikalleshi, 74.), Abrashi, Lenjani – Sadiku (Gashi, 82.)
Szövetségi kapitány: Gianni De Biasi (olasz)

Svájc: Sommer – Lichtsteiner, Schär, Djourou, R. Rodríguez – Behrami, Dzemaili (F. Frei, 76.), G. Xhaka – Shaqiri (Fernandes, 88.), Seferovic, Mehmedi (Embolo, 62.)
Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic

Gólszerző: Schär (5. perc)
Kiállítva: Cana (37. perc)

 

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.