Foci Eb: Győzött a világbajnok

Az Európa-bajnokság harmadik játéknapjáig kellett várni arra, hogy a világbajnok is pályára lépjen. Németország Ukrajnával találkozott, és 2-0-ra nyert.

 

A papírforma Németország mellett szólt, ugyanis nemcsak a regnáló Világbajnokról, hanem az egyik Eb-favoritról is van szó. Ukrajna négy évvel ezelőtt rendezőként vett részt a kontinenstornán, és akkor nem sikerült továbbjutnia a csoportból, most egyértelműen ezzel a céllal vágtak neki az Eb-nek.

A várakozásoknak megfelelően kezdődött a mérkőzés, a németek voltak aktívabbak, nekik volt több helyzetük, ugyanakkor Neuernek is két bravúrt be kellett mutatni ebben a félidőben. Bár a németeknek klasszis támadóik és középpályásaik vannak, a vezető góljukat a középhátvéd, Skhodran Mustafi fejelte az ötösről. Ahhoz, hogy egy gólos előnnyel mehessenek pihenőre, kellett Boateng nagy mentése is a játékrész hajrájában.

A második félidőben hasonló erőviszonyok voltak megfigyelhetőek. A németek aktívabban támadtak, de a széleken az ukránok is rendre veszélyesen mozogtak, főként Jarmolenko és Konopljanka révén. Mindkét csapatnak voltak nagy helyzetei, de Neuer és Pjatov állták a sarat. A második kontinenstornáján szereplő Ukrajna végig küzdött az egyenlítését, azonban a 90. percben pályára küldött Bastian Schweinsteiger két perccel később egy kontratámadás végén megadta nekik a kegyelemdöfést. A világbajnok összességében megérdemelten nyert, de az ukrán csapat a vártnál nagyobb erőbedobásra késztette, ilyen teljesítménnyel a sárgamezesek sem esélytelenek a továbbjutásra.

 

Labdarúgó Európa-bajnokság, C csoport
Németország – Ukrajna 2–0 (1–0)
Lille, Stade Pierre Mauroy, 43 035 néző. Vezette: Atkinson (Anglia)

Németország: Neuer – Höwedes, J. Boateng, Mustafi, Hector – Khedira, Kroos – Th. Müller, Özil, Draxler (Schürrle, 78.) – Götze (B. Schweinsteiger, 90.)
Szövetségi kapitány: Joachim Löw

Ukrajna: Pjatov – Fedeckij, Hacseridi, Rakickij, Sevcsuk – Szidorcsuk, Sztepanenko – Jarmolenko, Kovalenko (Zincsenko, 73.), Konopljanka – Zozulja (Szeleznyov, 66.)
Szövetségi kapitány: Mihajlo Fomenko

Gólszerző: Mustafi (19. perc), B. Schweinsteiger (92. perc)