Nos, a magyar együttes mind a négy tagja döntetlenül fejezte be partiját – sorrendben Rapport, Almási, Balogh, majd legvégül Lékó remizett – így az biztossá vált, hogy Oroszország veretlenül szerezte meg a kontinens bajnoki címet. A mieink végső helyezése azonban a további mérkőzések eredményétől függött.
A riválisok közül Franciaországnak és Örményországnak sikerült győznie, ezzel csapatpontszámban beértek bennünket. A segédpontszámítás végül az örményeknek kedvezett, a zárófordulóban szerzett 3-1-es nagy arányú győzelmüknek köszönhetően megelőztek bennünket. Azonban a franciák nem, így a fantasztikus harmadik helyen végezett Polgár Judit csapata.
A magyar nőknek a záró fordulóban Lettország jutott ellenfélül. Papp Petra remek győzelmével és Mádl Ildikó döntetlenjével 1,5-0,5 arányban vezettünk. Ezt követően Gara Tícia győzelmével és Rudolf Anna döntetlenjével kialakult a 3-1-es végeredmény. A vasárnapi siker a végelszámolásban a 7. helyet jelentette.
Az orosz válogatott első helye itt sem forgott veszélyben, kilenc mérkőzésükből nyolc győzelmmel, veretlenül szerzeték meg az Európa-bajnoki címet.
Sakk csapat Európa-bajnokság, Reykjavík.
Férfiak. 9. forduló: Magyarország-Oroszország 2-2
Lékó Péter (2708) – Peter Svidler (2745) ½-½
Alexander Grischuk (2750) – Rapport Richárd (2693) ½-½
Almási Zoltán (2689) – Evgeny Thomashevsky (2743) ½-½
Ian Nepomniachthchi (2705) ��� Balogh Csaba (2645) ½-½
Végeredmény. Európa-bajnok: Oroszország 15 pont, 2. Örményország 13, 3. Magyarország 13, 4. Franciaország 13.
Nők. 9. forduló: Magyarország – Lettország 3-1.
Végeredmény. Európa-bajnok: Oroszország 17 pont, 2.
Mádl Ildikó (2343) – Dana Reizniece-Ozola (2209) ½-½
Laura Rogole (2277) – Rudolf Anna (2341) ½-½
Papp Petra (2303) – Ilze Berzina (2207) 1-0
Katrina Skinke (2252) - Gara Tícia (2353) 0-1
Végeredmény. Európa-bajnok: 1. Oroszország 17, 2. Ukrajna 15, 3. Grúzia 14, .... 7. Magyarország 11
Részletes eredmények itt: http://chess-results.com/