Sakk: Nyolcadszor bajnok az Aquaprofit – Nagykanizsai TSK!

Igazi rangadóval fejeződött be a sakk csapat NB I, hiszen a záró fordulóban a listavezető Aquaprofit-Nagykanizsai TSK a második helyezett ASE Paks csapata ellen ült asztalhoz.

A képlet egyszerű volt: a nagykanizsaiaknak az eddigi remek szereplése alapján mindössze egyetlen pontot kellett begyűjteniük, hogy megszerezzék újabb bajnoki címűket. Nos, az összecsapás végül a paksiak 6,5:5,5 arányú győzelmét hozta, de a bajnoki trófea ismét Nagykanizsára került – immár nyolcadszor!
– Fantasztikus büszkeség és boldogság tölt el most bennünket – értékelt a mérkőzést követően Nádasi Tamás, az Aquaprofit Zrt. elnöke. – Külön öröm, hogy az NB I/B-s csapatunk is kiharcolta a bent maradást az utolsó fordulóban. Klubunk minden tagjának tiszta szívből gratulálok és köszönöm a nagyszerű hozzáállásukat, teljesítményüket!
A záró forduló végül különleges izgalmakat hozott, hiszen a HVSE Infraplan végül mindössze 0,5 ponttal előzte meg az MLTC csapatát, így ők szerezték meg a bronz érmet.

Záró forduló eredményei:
MLTC – Szigetszentmiklós 7,5 – 4,5
Budapesti Titánok – Dunaharaszti MTK 7-5
Aquaprofit NTSK – ASE Paks 5,5 – 6,5
Pénzügyőr SE – HÜSI SE 9,5 – 2,5
ASS-Makói SVSE – HVSE-Infraplan 3,5 – 8,5

<p>
  <strong>Végeredmény</strong>: 1. Aquaprofit NTSK (80 pont) 2. ASE Paks (70,5) 3. HVSE-Infraplan (58,5) 4. MLTC (58) 5. Budapesti Titánok (56) 6. Pénzügyőr SE (55) 7. Dunaharaszti MTK (53,5) 8. ASS-Makói SVSE (52,5) 9. HÜSI SC (30) 10. Szigetszentmiklós (25)
</p>

<p>
  <i>(Forrás: Magyar Sakkszövetség)</i>
</p>

Majdnem négy éves, felújítás miatti szünet után, december 6-án újra megnyitotta kapuit a látogatók előtt Bécs helytörténeti múzeuma, a Wien Museum. Az inklúzió és akadálymentesség jegyében újragondolt és felújított kiállítóhely állandó tárlatát ingyen nézhetik meg az érdeklődők.

A Budapesti Közművek keretében működő FKF Köztisztasági Divízió december elején további összesen 150 darab utcai hulladékgyűjtőt helyezett ki a főváros 23 kerületében. A kukák az ünnepek után is az érintett közterületeken maradnak.

November utolsó szombatján különleges fogadtatásban volt részük a Keleti pályaudvarra érkezőknek, a MÁV ugyanis felvonultatta a 75 éve működő Utasellátó eddigi történetének valamennyi étkező- és büfékocsiját. Az érdeklődők bejárhatták és lefotózhatták a járműveket, és vásárolhatta is az étlapokról.