Dárdai keretet hirdetett

Kihirdette idei első keretét Dárdai Pál, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. A csapat nem kisebb erőpróbára készül, minta Görögország ellenei hazai Európa-bajnoki selejtezőre. Dárdai a rutinra helyezte a hangsúly a március 29-i mérkőzésre készülő keretében.

A görög válogatott, annak ellenére, hogy jelenleg az utolsó helyen áll a csoportban, erősebb játékerőt képvisel, mint a magyar csapat. A játékosaik többsége jegyzettebb csapatokban játszik, mint a mieink. A 2004-es Európa-bajnok válogatott a gyenge eredmények miatt edzőt váltott, így a budapesti találkozó lesz az uruguayi Sergio Markarián első mérkőzése a görögök kispadján.

Az előzmények ismeretében Dárdai Pál – ahogyan azt mindig kihangsúlyozza, stábjával egyeztetve – választotta ki a válogatott keretét. Ilyen magas átlagéletkorú csapat régen volt a magyar válogatottban, a kapitány ugyanis a rutinos játékosokra helyezte a hangsúlyt. A már kipróbált, de nemzetközi tapasztalatokkal nem annyira rendelkező fiatalok ezúttal csak biztonsági tartalékként kerültek a keretbe, vagy még úgy sem. Ellenben behívott olyan játékosokat, akik sokszoros válogatottak, de korábban különböző okokból (sérülés, csapatnélküliség, stb.) eddig nem jöhettek szóba.

A keret jelenlegi játékosat az alábbiakban röviden elemezzük.

Kapusok:

Bogdán Ádám (Bolton Wanderers): Sokat tapasztalt kapus, de életkora alapján a jövő embere is egyben. A Boltonban stabil, jó teljesítményt nyújt, amikor játszik. Rendszeresen küzdenie kell a csapatba kerülésért, ebben ősszel sérülések is hátráltatták, ezért Dárdainál még nem kapott lehetőséget meccsen

Dibusz Dénes (Ferencváros): Fiatal, tehetséges, és már kétszeres válogatott. A Fradiban tétmérkőzésen decemberben kapott legutóbb gólt, ez is bizonyítja, hogy jó formában van.

Király Gábor (Fulham): D��rdai alatt a komolyabb ellenfelek ellen ő őrizte a kaput, és teljesítményére nem lehetett panasz. Nála rutinosabb aktív játékosunk nincs. Bár klubcsapatában alig játszik, nem lenne meglepetés, ha Görögország ellen is vele kezdődne a csapat összeállítása.

 

Védők:

Fiola Attila (Puskás Akadémia): Dárdainál mutatkozott be a válogatottban. A télen a Pakstól a Puskás Akadémiához igazolt. Az újoncok közül azon kevesek közé tartozik, akik megmaradtak a keretben. Ennek teljesítménye mellett az is lehet az oka, hogy jobbhátvédként egy hiányposzton szerepel.

Guzmics Richárd (Wisla Krakow): A nagy visszatérő. Egervári Sándor alatt lett válogatott az akkor még Szombathelyen játszó középső védő. A bukaresti 0-3 alkalmával az ő eladott labdájából szerzett vezetést az ellenfél, illetve a Hollandia elleni 1-8-nak is részese volt. Ezek után került ki a csapatból. Az ősszel azonban Lengyelországba igazolt, újra felépítette magát, és jó formába lendült egy, az NB1-nél erősebb bajnokságban, így meghívója nem akkora meglepetés.

Juhász Roland (Videoton FC): A legtapasztaltabb védő a keretben. Az Anderlechtben eltöltött évek megadták neki a kellő nemzetközi rutint. A Videotonban alapember, és az őszi mérkőzések bizonyították, hogy a válogatottban is az.

Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth): Bukarestben Juhász párjaként jól teljesített a védelem közepén, azonban a másik két mérkőzésen sérülés miatt nem játszhatott. Klubcsapatában kevesebb játéklehetőséget kap, mint szeretne.

Kádár Tamás (Lech Poznan): Stabil tagja a védelemnek Dárdainál, balhátvédként és középső védőként is szerepelt már. A télen klubot váltott, Diósgyőrből Poznanba igazolt, ahol még a beilleszkedés fázisában van.

Leandro de Almeida (AC Omonia Nicosia): Tavaly márciusban sok év szünet után ölthette újra magára a címeres mezt a brazil származású balhátvéd. Pintér Attila bemutatkozó meccsén ráadásul a csapat egyik legjobbja volt. Nem sokkal a találkozó után egy komolyabb sérülést szenvedett, így fél évet ki kellett hagynia. Azt már nem fogjuk megtudni, hogy ha egészséges, akkor Pintér vagy Dárdai számított e volna rá, de most itt van a csapatban.

Simon Krisztián (1860 München): Ő is légiósnak állt a télen. A Budesliga II-ben már meg is szerezte első gólját, azonban a nemzeti tizenegyben inkább jobbhátvédként számít rá a kapitány.

Vanczák Vilmos (Sion): Az ősszel sérülései miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére, azonban nemzetközi rutinja jól jöhet egy kiélezett összecsapáson.

 

Középpályások:

Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva): Rendszeresen játszik klubcsapatában. Bár az Európa Ligából a Napoli ellen kiestek, a bajnokságban még versenyben vannak a dobogóért. Esetleges nyári eligazolása rendszeres téma.

Elek Ákos (Csangcsun Jataj): A télen külföldre igazolók közé tartozik. Kínában a beilleszkedés lassan megy neki, de már tétmeccsen is bemutatkozhatott a Huszti Szabolcsot is foglalkoztató csapatban.

Gera Zoltán (Ferencváros): Tapasztalata, rendszeres játéklehetősége, formája és teljesítménye alapján is a csapatban a helye.

Hajnal Tamás (Ferencváros): Fordított utat járt be, mint sokan a keretből. Ő nem el, hanem hazaigazolt. Sok év légióskodás után nevelőegyesületénél, a Ferencvárosnál kötött ki. Gera Zoltánnal a Fradiban ütőképes párost alakítanak, látszik rajtuk az összeszokottság. Nemzetközi rutinja mellett ez is elősegíthette a keretbe jelölését.

Koman Vladimir (Diósgyőri VTK): Hajnalhoz hasonlóan több év légiós élét után igazolt haza az NB1-be. Bár csúcsformájától még messze van, Dárdai nem felejtette el őt. Meglepetés lenne, ha fontos szerepet kapna a görögök ellen.

Lovrencsics Gergő (Lech Poznan): Lengyelországban alapemberré vált, klubjában rendszeresen játszik, a válogatottban is mindig odateszi magát.

Pintér Ádám (Levadiakosz): A kapitány ősszel is számított volna a játékára, de sérülései ezt nem tették lehetővé. Mivel Görögországban légióskodik, így valamennyire ismeri az ottani viszonyokat, ezt akár előnnyé is kovácsolhatja.

Stieber Zoltán (Hamburg): A pénteki, Hertha ellenni meccsen csapata legjobbja volt Dárdai szerint. A kapitány örül, hogy nem talált be ellenük (így a Dárdai vezette Hertha győzött), azt mondta, hogy majd a görögök ellen berúgja. Ennek fényében nem lenne meglepő, ha pályára lépne a találkozón.

Tőzsér Dániel (Watford): A Championshipben alapember, jól játszik és gólt is szerzett az elmúlt időszakban. 2006 és 2008 között az AEK Athén csapatában futballozott, így ismerhet néhány játékos az ellenféltől.

 

Csatárok:

Nikolics Nemanja (Videoton FC): Az NB1 góllövőlistáját meggyőző fölénnyel vezeti, a tavaszt is jó formában kezdte. Azon kevesek egyike a keretben, akik a nemzetközi rutin hiányában is csapatba kerültek.

Priskin Tamás (Győri ETO): Csapata a Quaestor Csoport csődközeli állapota miatt nehéz helyzetben van, és annyira ő sincs jó formában. A sok válogatottság, a légiós évek és a rendszeres játéklehetőség azonban elég volt, hogy a keret tagja legyen.

Szalai Ádám (Hoffenheim): Az idei évben még keresi góllövő cipőjét, de a kapitány bízik benne, a mezőnymunkájával az őszi mérkőzéseken elégedett volt. Még mindig ő a legmagasabban jegyzett csatárunk.

Varga Roland (Ferencváros): Pintér Attila alatt 3 meccsen 2 gólt szerzett a válogatottban. A télen Győrből a Fradiba igazolt, ahol már gólt is szerzett.

 

Biztonsági tartalékok:

Gulácsi Péter (RB Salzburg): Stabilan első számú kapus az osztrák listavezetőnél.

Szélesi Zoltán (Puskás Akadémia): Hosszú évek után, számára is váratlanul kapott meghívót. Sokszoros válogatott, ismeri a görög futballt, jobbhátvéd poszton bevethető, klubjában rendszeresen játszik.

Lang Ádám (Győri ETO): Nehéz helyzetben, és nem túl jó formában van a csapata. A posztján bevethető játékosok közül Korcsmár és Vanczák felépült sérüléséből, Guzmics újra kerettag lett, így ezúttal csak biztonsági tartalék lett a győri védő.

Forró Gyula (Újpest): Az Újpest nincs igazán jó formában, ráadásul Langhoz hasonlóan az ő posztján sincsenek most sérültek.

Varga József (Debrecen): Játszott jobbhátvédet és szűrőt is Dárdainál. Évek óta rendszeres tagja a keretnek, ezúttal azonban csak biztonsági tartalék lett. Ráadásul a címvédő Debrecenből jelenleg ő van a legközelebb a kerethez.

Bartha László (Paks): Új arc, még a tartalékok között is. Pakson jó formában játszik, nem érdemtelen, hogy felfigyeltek rá.

Böde Dániel (Ferencváros): Bár a Fradi jó formában van, Böde tavasszal egyelőre adós a gólokkal.

 

Még egy labdarúgót szeretnénk kiemelni a mostani kerethirdetés kapcsán. A Heerenveen középhátvédje, Otigba Kenneth évek óta külföldön játszik, a korosztályos válogatottakban is szerepelt. Dárdai Pál szerette volna megnézni őt, és be akarta hívni a mostani keretbe, azonban a labdarúgó úgy döntött, hogy inkább a nigériai válogatottban szeretne játszani, így nem fogadta el a meghívást. A szövetségi kapitány tiszteletben tartja a játékos döntését.

 

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.