Afrikai Nemzetek Kupája: Fordulatos meccsekkel kezdődött a negyeddöntő

Január utolsó napján elkezdődtek a negyeddöntők küzdelmei az Afrikai Nemzetek Kupáján A két Kongó összecsapása és a házigazda Egyenlítői-Guineaiak mérkőzése is pikánsnak ígérkezett. És az is lett mindkettő!

A két Kongó, azaz Kongó és a Kongói Demokratikus Köztársaság találkozója előtt mindkét fél a fair playről beszélt. Ezt sikerült is megvalósítani a mérkőzésen. Bár az első félidőben inkább csak a „fair”-t, mert a játék gyenge és feledhető volt, az állás pedig 0-0. A második játékrész azonban a torna eddigi legjobb félidejét hozta. Amikor Kongói DK játékosai átvették a kezdeményezést, egy gyors ellenakció végén az 55. percben Ferebory Doré góljával Kongó szerzett vezetést. A valamivel esélyesebb csapat ráadásul nem sokkal később megduplázta előnyét, a 62. minutumban a tornán a harmadik gólját szerző Bifouma talált a hálóba. A területét tekintve nagyobbik ország, azaz a Kongói Demokratikus Köztársaság nem sokkal később, a 65. percben szépített Mbokani révén, majd a 75.-ben egyenlített, Bokila góljának köszönhetően. Az egyenlítés kissé sokkolta Kongót, és a 81. percben újabb gólt kaptak, ezúttal a csereként beállt Kimwaki mattolta a kapust. Kongó ezután mindent megtett az egyenlítésért, de Mbokani 91. percben megszerzett második gólja bebiztosította a Kongó DK győzelmét. Nem mellesleg Mbokani az első játékos az idei kontinensbajnokságon, aki egy mérkőzésen két gólt is szerez. Kongói Demokratikus Köztársaság 4-2-es sikerének köszönhetően, az esélyesebb Kongót búcsúztatva, bejutott az Afrikai Nemzetek Kupája legjobb négy csapata közé.

A kongói ütközethez hasonlóan kezdődött Egyenlítői-Guinea és Tunézia mérkőzés is. Az észak-afrikai csapat nem hozta a tőle elvárt szintet, a hazaiak pedig nem tartoznak a legerősebb válogatottak közé, az első félidő itt is gól nélkül zárult. Bár Tunézia végig kézben tartotta a meccset, gólt csak a 71. percben sikerült szerezniük, egy szép akció végén, Matluti passzából Ahmed Akaisi talált a kapuba. Ez már a harmadik találta a tornán a tunéziai csatárnak. Az arab ország válogatottja ezután arra törekedett, hogy megtartsa egy gólos előnyét a házigazdával szemben. Egyenlítői-Guinea azonban nem adta fel, és a 91. percben élvezhette a hazai pálya előnyét, és vitatható szituáció után tizenegyest kaptak. Javier Balboa állt a labda mögé, és értékesítette is a büntetőt. (Ez a második belőtt tizenegyese volt Balboának). A meccs 1-1-es döntetlennel zárult, ami nem egy szokatlan eredmény az idei tornán, azonban egyenes kieséses szakaszról lévén szó, hosszabbítás következett.

A jogtalannak érzett büntető után szemmel látható volt az idegesség a tunéziai játékosokon, így a rendező ország válogatottja kezdte kicsivel aktívabban a ráadás első félidejét. A 101. percben sikerült is kiharcolni egy szabadrúgást jó szögből. Ez is Balboa lőtte, és remekül csavarta a labdát a kapu bal felső sarkába, megszerezve ezzel a vezetést Egyenlítői-Guineának. A mérkőzés legjobbjának megválasztott Balboának ez már a harmadik gólja volt a tornán.

A hosszabbítás második fele is érdekesen indult, ugyanis majdnem rossz csapattal végeztette el a kezdőrúgást a játékvezető, Rajindraparsad Seechum. A mérkőzésnek ez a szakasza hazai részről az időhúzásról, tunéziai oldalról az elkeseredett támadásépítésről szólt. Egy-egy veszélyes tunéziai szabadrúgás és fejes, valamint egy kisebb verekedés a kispadoknál, de játék szinte semmi nem volt már a meccsen. Egyenlítői-Guinea 2-1-re legyőzte Tunéziát, és bejutott az elődöntőbe.

 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt hetek menetelés után jelentős korrekciót mutatott. A BUX gyengülése mellett valamennyi blue chip is veszteséggel zárta a mögöttünk hagyott hetet.