Afrikai Nemzetek Kupája: Stopiráék kiestek

Ma zárult az Afrikai Nemzetek Kupájának B-csoportja. Az utolsó forduló előtt még mind a négy csapatnak volt esélye a továbbjutásra, de a nap végén csak két válogatott örülhetett.

A papírforma alapján a 2004-es győztes Tunézia, és a 2012-es bajnok Zambia lett volna a két továbbjutó, de az A-csoportban is a két esélyes esett ki, és itt sem adták ingyen a továbbjutást.

A Videoton balhátvédjét, Stopirát szokás szerint a kezdőcsapatban harcba küldő Zöld-foki-szigetek válogatottja Zambiával mérkőzött meg. Mindkét csapat számára fontos volt a gólszerzés, hiszen Zambia csak győzelemmel juthatott tovább, de Zöld-foki-szigetek számára sem jelentett volna biztosan továbbjutást a döntetlen. Ennek ellenére az első félidő, melyben javarészt a küzdelem dominált, gólnélküli döntetlennel zárult. A második játékrész elején hatalmas esőzés kerekedett a stadionban és környékén, mely hosszú percekig a látási viszonyokat is nehezebbé tevő vízfüggönyt varázsolt a játéktérre. Miután abbamaradt, jelentős mennyiségű víz maradt a pályán, sokszor pocsolyák formájában. Ezek a körülmények megnehezítették a játékot, mindkét csapat inkább a hosszú passzokra és az ívelésekre építette akcióit. A hajrában mind a két szövetségi kapitány további csatárokat küldött a pályára, a középpálya szinte teljesen eltűnt, azonban ez sem vezetett eredményre, gólt egyik csapat sem tudott elérni. A másik meccs végeredménye miatt ez a 0-0 egyik csapat számára sem volt megfelelő eredmény.

A másik mérkőzésen a Kongói Demokratikus Köztársaság és Tunézia játszott egymással. A találkozó elején az észak-afrikai csapat kezdeményezett többet, a félidő felére azonban Kongó vette át ezt a szerepet. Ennek ellenére gólt nem ők, hanem a tunéziaiak szereztek, Sihaui forgolódása után a lövésbe Akaisi még éppen bele tudott érni fejjel, így a kapuba került a labda. 5 perccel később Sihaui is a hálóba lőtte a játékszert, de a gyönyörű kapáslövésből szerzett találatát les miatt nem adta meg a gambiai játékvezető – jogosan.

A második félidő is egy Sihaui góllal kezdődött, de ez is lesről történt, így maradt az egy gólos tunéziai vezetés. Egészen a 66. percig, amikor is a Kongói Demokratikus Köztársaság szinte a semmiből megszerezte az egyenlítő találatot, a pár minutummal korábban beálló Jeremy Bokila góljával. Az eredmény ezután már nem változott, az 1-1-es döntetlennel mindkét csapat továbbjutott.

Tunézia csoportelsőként került a legjobb nyolc közé, ahol a házigazda Egyenlítői-Guinea lesz az ellenfele. A másik negyeddöntő azonban sokkal pikánsabb párosításnak ígérkezik, ugyanis a Kongói Demokratikus Köztársaság válogatottja Kongó legjobbjaival csap majd össze. A kontinenstorna egyetlen Magyarországon játszó játékosa, Stopira számára véget ért a torna, mivel hazája válogatottja csoportharmadikként búcsúzott az Afrikai Nemzetek Kupájától.

 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt hetek menetelés után jelentős korrekciót mutatott. A BUX gyengülése mellett valamennyi blue chip is veszteséggel zárta a mögöttünk hagyott hetet.