A bíztató kezdés, azaz a bukaresti döntetlen után jön az újabb feladat, Dárdai Pál csapata ezúttal a Feröer-szigetek otthonában lép pályára. Műfüvön.
Az északi szigetország futballistái amatőr státuszú játékosok, másodállásban focisták. A mai meccs után holnap reggel már veszik is fel a munkát munkahelyükön, újra a hétköznapok körforgásában találják magukat. Ennek ellenére nem lebecsülendő ellenfél. A korábbi években például ikszeltek már Németországgal is.
A hazai pálya itt tényleg hazai. Műfüves, ami nálunk nem túl gyakori, ők azonban rendszeresen ezen a borításon játszanak. Ráadásul rövidebb is, mint nálunk, azaz a védekezésre berendezkedő, kontrákra építő csapat számára valamivel kedvezőbb. A magyar nemzeti csapat mai ellenfele ráadásul pont egy ilyen csapat.
Ennek ellenére győzni mentek a fiúk a messzi északra. A Bukarestben megszerzett egy pontnak ugyanis akkor van csak jelentősége, ha a mai, és a következő, finnországi mérkőzést megnyeri a válogatott. A Romániában látottnál támadóbb felfogás várható a csapattól, minden bizonnyal két csatárral lép majd pályára a válogatott.
A felállást illetően várható 1-2 változás. Elek Ákos sérülés miatt biztosan nem játszik, a helyén valószínűleg Tőzsér Dánielt fogja játszatni Dárdai. Esetleg Varga Józsefet, ez esetben Simon Krisztián játszik majd a jobbhátvédet. A két csatár, Szalai Ádám és Nikolics Namanja biztosnak tűnik, így az öt középpályásból marad négy. Dzsudzsák Balázs biztos pont a bal szélen, így Gera Zoltán, Stieber Zoltán és Lovrencsics Gergő közül legalább egyvalaki a kispadon kezd. A kapuban Király Gábor hozta a kötelezőt, azonban szerintem valamelyik fiatal hálóőrnek (például Dibusz Dénesnek) szavaz majd bizalmat a szövetségi kapitány, mivel őket is be kell építeni valamikor a csapatba. (A Finnország elleni hazai meccsen valószínűleg megint a rutinosabb kapusra esik majd a választás.)
De mindegy is, milyen felállásban lép pályára a csapat, az a fontos, hogy a bukaresti mérkőzésen látott mentalitással futballozzanak a fiúk, és az, hogy holnap ilyenkor már négy pont álljon Magyarország neve mellett a csoportban.
A home office stabil, de erősen szegmentált foglalkoztatási formává vált Magyarországon. A GKI friss felmérése szerint a magyar vállalatok 27 százalékánál bevált a távmunka, és a következő egy-két évben nem is szándékoznak változtatni gyakorlatukon.
Mivé válik az ember, ha örök életet kap? A Cabernet egy lassan kibontakozó, döntésekre és erkölcsi dilemmákra épülő szerepjáték, amely a vámpírlétet nem hatalomként, hanem súlyos kérdésként tárja a játékos elé.
Az országos havazás idején különleges jármű állt munkába Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye székhelyén. Miskolcon egy 115 éves önjáró villamost is bevetettek a hóeltakarítási munkálatok során.
Monacóban randezték meg a felnőtt női blitz- és rapid sakk Európa-bajnokság. Gaál Zsóka a rapid sakk versenyszámban a kilencedik lett, korosztályában a második helyen zárt.
Debrecen volt a házigazdája a terepkerékpáros magyas bajnokságnak. A férfiaknál Takács Zsombor révén új bajnokot avattak, a nőknél Bruchner Regina meg tudta védeni a címét.