A B döntőben folytathatja a magyar női rövidpályás váltó

A magyar női rövidpályás gyorskorcsolya váltó a negyedik helyen végzett a 3000 m-es elődöntőben a szocsi téli olimpia hétfői versenynapján, ez azt jelenti, hogy a B döntőben folytathatja szereplését. A Keszler Andrea, Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Darázs Rózsa összeállítású négyes kifejezetten jól kezdett, az 500 méter selejtezőjében kiesett Keszler az élre állt, s ezt a pozíciót megtartotta Heidum is, de a második váltásnál a magyarok szinte rögtön visszaestek az aranyéremre is legesélyesebbnek tartott dél-koreai és kanadai staféta mögé. Innentől esély sem volt a továbbjutásra, mert a két favorit messze elhúzott, ráadásul az oroszok is megelőzték a magyarokat és hiába volt még sok hátra, a sorrend már nem változott. „Ez nem az a váltó, amellyel érmet nyertem az Európa-bajnokságon és az Universiadén. Nemcsak az összetételére gondolok, hanem egyénekre lebontva. Erről viszont nem szeretnék beszélni, beszéljenek az okokról azok, akik illetékesek ebben, én nem fertőzöm az agyamat ilyen gondolatokkal" - mondta rendkívül feldúltan Heidum Bernadett az MTI érdeklődésére. Keszler Andrea szerint az nagy csalódás, hogy még az oroszoktól is lemaradtak, azaz velük sem tudták tartani a lépést, márpedig ha szeretnének valami komolyat elérni a B döntőben, akkor ezen változtatniuk kell jövő hét keddig. „Ez nem egy emberen múlott" - jelentette ki Keszler, utalva arra, hogy a megszokott összeállításhoz képest a 19 éves, betegségéből felgyógyult Kónya Zsófia helyett ezúttal Darázs Rózsa kapott szerepet. Hozzátette, ebben a futamban mindent elrontottak, amit csak el lehetett, azaz a kigyorsításokat és a váltásokat. Keszler Andrea, aki tagja volt a négy éve ötödik helyezett váltónak is, azt mondta, szerinte a B döntőig teljesen rendbe jön Kónya és vele erősebb lesz a csapat. Megjegyezte, több mint egy hetük van összeszedni magukat, ez már többször sikerült a múltban is, így szerinte ezzel most sem lesz gond. A jövő hét keddi B döntőben csak két riválisa lesz a magyaroknak, ugyanis Hollandiát kizárták az elődöntős futamában. Ez azt jelenti, ha magyar váltó csak az egyiket megelőzi a japán és az orosz négyesből, akkor Vancouver után ismét pontszerző helyen, azaz a legjobb hatban végez.
Itt állíthatja be, hogy a GazMag az elsők között legyen a Google-találatokban.

Egy klasszikus történet, amely generációk óta velünk él, most új formában tér vissza a színpadra. A Wonderland című musical látványos, modern köntösben idézi meg Alice Csodaországban világát, miközben a mai kor kérdéseire is reflektál. A készülő produkcióról egy sajtótájékoztatón kaphattunk átfogó képet.

Mozgalmasan alakult az év negyedik hónapja a nemzetközi pénzpiacokon. Szolidabb periódust követően ismét lendületet vett a Budapesti Értéktőzsde az országgyűlési választásokat követően. A BUX index 133 787,99 ponton zárta az áprilist, amely 10,2 százalékos emelkedést jelent márciushoz képest.

Előszőr győzött svéd versenyző a magyar kerékpáros körversenyen. Jakob Söderqvist a szombati királyszakasz lerövidítésének és vasárnapi hősies küzdelmének is köszönheti az összetett győzelmet.