Az egyetemi élet szerves részét képezik a különféle hallgatói szervezetek, és az általuk kínált szakmai programok, kikapcsolódási lehetőségek. Egy ilyen szakmai szervezet a Magyar Közgazdasági Társaság Győri Ifjúsági Szervezete (röviden MKT GYISZ) is.
Az MKT a magyar közgazdászok legrégebbi, legjelentősebb szakmai szervezete, 1894. május 27-én jött létre. Az országos szervezet elnökei mindig neves közgazdászok voltak, többek között Kautz Gyula, a Gazdaságtudományi Kar névadója is az MKT elnöke volt.
Az évek folyamán az ország azon egyetemein, ahol gazdasági képzés folyik, sorra alakultak meg az MKT Ifjúsági Bizottságai is. A Győri Ifjúsági Szervezet 1999-ban alakult meg. A győri szervezet olyan szempontból is egyedi, hogy az országban egyedüliként itt található MKT Szakkönyvtár, ahol számos magyar és idegen nyelvű szakkönyvet illetve folyóiratot találhat az érdeklődő.
Természetesen – mint minden diákszervezet – az MKT GYISZ sem csak szakmai oldaláról ismert. Tagjai az egyetem olyan közgazdász hallgatói (tagjaink között vannak egészségügyi- és mérnökhallgatók is), akik az előadásokon megszerzett tudásnál egy kicsivel többre vágynak, ugyanakkor nem vetik meg a bulizást sem. A szakmai programokon, és a tanárok részvételével megrendezett teadélutánokon kívül szalonnasütés, bográcsozás, forralt borozás, sörest, és farsangi bál is szélesíti rendezvényeink palettáját.
Az MKT GYISZ egy nyitott szervezet, mindenkit szívesen látunk a csapatban. Ha felkeltettük érdeklődésedet, vagy szívesen csatlakoznál hozzánk, akkor ne habozz, így egy e-mailt az mktgyisz@citromail.hu címre.
A home office stabil, de erősen szegmentált foglalkoztatási formává vált Magyarországon. A GKI friss felmérése szerint a magyar vállalatok 27 százalékánál bevált a távmunka, és a következő egy-két évben nem is szándékoznak változtatni gyakorlatukon.
Mivé válik az ember, ha örök életet kap? A Cabernet egy lassan kibontakozó, döntésekre és erkölcsi dilemmákra épülő szerepjáték, amely a vámpírlétet nem hatalomként, hanem súlyos kérdésként tárja a játékos elé.
Az országos havazás idején különleges jármű állt munkába Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye székhelyén. Miskolcon egy 115 éves önjáró villamost is bevetettek a hóeltakarítási munkálatok során.
Monacóban randezték meg a felnőtt női blitz- és rapid sakk Európa-bajnokság. Gaál Zsóka a rapid sakk versenyszámban a kilencedik lett, korosztályában a második helyen zárt.
Debrecen volt a házigazdája a terepkerékpáros magyas bajnokságnak. A férfiaknál Takács Zsombor révén új bajnokot avattak, a nőknél Bruchner Regina meg tudta védeni a címét.