Szombaton elkezdődik a magyarországi cyclocross szezon

Október 7-én, a budapesti Kamaraerdőben kezdetét veszi a négyfordulós Cyclocross Challenge, ami a hazai terepkerékpáros szezon első versenye is lesz.

Október 7-én, szombaton Budapesten kezdetét veszi a 2023/2024-es magyarországi terepkerékpáros szezon. A Kamaraerdei Ifjúsági Park lesz a házigazdája a négyfordulós Cyclocross Challenge versenysorozat első állomásának. A futamok során az U7-től a master 4-ig minden korcsoport összemérheti erejét. A legnagyobb érdeklődés szokás szerint az elit kategória versenyeit övezi majd, a nők 11:30-kor, a férfiak 12:30-kor rajtolnak.

A 2022-es Cyclocross Challenge versenysorozatot a nőknél László Tamara, a férfiaknál Cser Gábor nyerte, az elit kategória közvetlen utánpótlását jelentő U19-ben pedig Bruchner Regina illetve Takács Zsombor végzett az élen.

Az idei széria két hónapja alatt négy versenyen mérkőzhetnek meg egymással a bringások. Október 28-án Törökbálinton, november 17-án pedig Miskolcon folytatódik a versenysorozat. Az utolsó fordulóra december 9-én Újbudán kerül sor. A versenyeket a helyszínen ingyen lehet megtekinteni, erről további információkat találhatók a sorozat honlapján.

Áprilisban tovább folytatta történelmi sorozatát a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe. A BUX 4,2 százalékkal nőtt márciushoz képest. A BÉT-en új cég is debütált a múlt hónapban, és ETF_bevezetésre is sor került.

A magyar futóközösség számára talán kevésbé ismert, Csehország-szerte azonban népszerűnek számít a Brno Félmaraton. Az idei versenyre április 14-én vasárnap, nyárias melegben került sor a Brnoi Nemzetközi Vásár területén. A rendezvényen több mint ezer futó gyűjtögette a kilométereket.

A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe emelkedéssel zárta a négy kereskedési napból álló hetet. A vezető részvények kivétel nélkül erősödéssel vették ki a részüket a BUX eredményéből.