A rostban gazdag ételek ünnepe a gabonapehely világnapja

A rostban gazdag ételek ünnepe a gabonapehely világnapja

Március 7-e a gabonapehely világnapja, ennek apropóján számos dietetikus igyekszik felhívni a figyelmet a teljes értékű gabonából készült termékek fogyasztásának előnyeire, és a napi rostbevitel szükségességére.

A magyar lakosság élelmirost-bevitele jóval elmarad a szakmai ajánlásoktól, melyek szerint a felnőtteknek naponta minimum 25–30 gramm rostot kellene elfogyasztaniuk. A helytelen táplálkozási szokások már gyerekkorban megjelennek, a Nestlé Hungária országos, reprezentatív kutatása szerint ugyanis a kisiskolások közel harmadának a rostbevitele az ajánlás 70 százalékát sem éri el. A felmérésben résztvevő gyerekek mindössze 43 százaléka fogyaszt teljes értékű gabonát, a gyümölcs- és zöldségbevitelük pedig alig több, mint a napi 400 grammos ajánlás fele.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a megfelelő mennyiségű rostbevitel minden életkorban nélkülözhetetlen az egészség megőrzése szempontjából, hiszen szerepet játszik a bélflóra épségének, egyensúlyának megőrzésében. Valamint javítja az emésztést, fokozza a telítettségérzést, lassítja a szénhidrátok felszívódását (ezáltal segítve az egyenletes vércukorszint kialakítását), és hozzájárulhat az egészséges testtömeg fenntartásához, eléréséhez. A jótékony hatások mellett az elegendő mennyiségű rost csökkenti az olyan betegségek kialakulásának kockázatát, mint a székrekedés, az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a vastagbélrák – ismertette a rostok pozitív hatásait Sárda Diána, a Nestlé Hungária dietetikusa.

A szakember szerint a helyes rostbevitel egyáltalán nem ördögtől való, sőt, már azzal is nagy lépést teszünk a napi célmennyiség elérése felé, a reggelinket rostdúsan készítjük el.

Forrás: Nestlé

Habár sokan fontosnak tartják a jó reggelit, azonban – a változatosság elvét tartva szem előtt – hasznos dolog a nap többi étkezését is egy kis tudatossággal megtervezni, például a különböző termékek csomagolásán található tápérték-adatokat, és a rosttartalmat is figyelembe venni a napi menü összeállításakor.

Több-kevesebb élelmi rostot szinte minden növényi alapanyag tartalmaz, így a változatosság és a rendszeresség a legjobb stratégia a rostdús táplálkozás felé vezető úton. A zöldségek, a gyümölcsök, a hüvelyesek, a teljes értékű gabonafélék, valamint a diófélék és olajos magvak kombinálásával könnyen hozzájuthatunk a felnőttek számára ajánlott napi legalább 25–30 gramm rosthoz. Mivel sokféle rostforrás áll rendelkezésre, ez egyáltalán nem lehetetlen feladat – tanácsolja Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

A táplálkozástudomány régóta kutatja az élelmi rostok szerepét az emésztés egészségében. Napjainkban már bizonyított, hogy a vízoldékony rostok fogyasztása természetes és tartós táplálkozási megoldást nyújt emésztőrendszeri panaszok esetén, és a bélflóra egyensúlyának helyreállításában is.

Többéves mélypontra süllyedt Magyarországon a befektetési célú lakásvásárlást tervezők aránya, a szakértők szerint főleg a kiugró hozamot kínáló állampapírok miatt. A következő egy évben így a saját célra vásárlók lehetnek kedvező helyzetben.

Áprilisban tovább folytatta történelmi sorozatát a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe. A BUX 4,2 százalékkal nőtt márciushoz képest. A BÉT-en új cég is debütált a múlt hónapban, és ETF_bevezetésre is sor került.

A magyar futóközösség számára talán kevésbé ismert, Csehország-szerte azonban népszerűnek számít a Brno Félmaraton. Az idei versenyre április 14-én vasárnap, nyárias melegben került sor a Brnoi Nemzetközi Vásár területén. A rendezvényen több mint ezer futó gyűjtögette a kilométereket.

A Magyar Sport Napja alkalmából bemutatták azokat a ruhakollekciókat, amelyeket a párizsi ötkarikás játékokon viselni fog a magyar csapat. 80 nappal az olimpia megnyitója előtt bejelentették a két csapatkapitányt is.