Véget ér a kötelező maszkviselés a bécsi tömegközlekedésben

Véget ér a kötelező maszkviselés a bécsi tömegközlekedésben

Szakértőkkel való egyeztetés után Michael Ludwig bécsi polgármester bejelentette, hogy újabb járványügyi intézkedések kivezetésére kerül sor márciustól az osztrák fővárosban.

Egy régóta tartó korszak lezárul Bécsben, február végével ugyanis lejár a hatályos városi koronavírus-rendelet, amelyet ebben a formában nem fognak meghosszabbítani. Ezt Bécs Város polgármestere, Michael Ludwig jelentette be.

A városvezető kiemelte, hogy a bécsiek többsége következetesen betartotta az előírásokat.

A változtatást a fertőzöttségi adatok kedvező alakulásával indokolta. A gyakorlatban a döntés többek között azt jelenti, hogy márciustól megszűnik a kötelező maszkviselés a közlekedési eszközökön és patikákban. További lazítást jelent, hogy a kórházi és bentlakásos intézetben ápoltak az eddigi napi három helyett márciustól újra korlátlan számú látogatót fogadhatnak, akik immár friss negatív PCR-teszt bemutatása nélkül is beléphetnek az egészségügyi intézményekbe. Az egészségügyi dolgozókat sem fogják rendszeresen tesztelni. 

Az osztrák kormány egy hete, február 1-jén jelentette be, hogy júniusig több lépcsőben minden koronavírus-korlátozás véget ér Ausztriában.

Márciustól Bécs is az országos menetrendhez igazodik, így a kötelező maszkviselés az egészségügyi intézményekben, orvosi rendelőkben, valamint gondozóotthonokban még április 30-ig érvényben marad. Június 30-tól pedig minden korlátozást feloldanak, például nem kell már bejelenteni a koronavírusos megbetegedéseket.

A betegség esetén jelenleg tíz napig érvényes szabályokat – a beteg elhagyhatja otthonát, de bizonyos tevékenységek korlátozva vannak, amely korlátozásoktól öt nap után negatív PCR-teszttel lehet mentesülni – szintén eltörlik. Mindenki maga dönthet tehát arról, hova megy és kivel találkozik betegsége alatt. Az oltás és a koronavírus tesztek továbbra is ingyenesek lesznek.

Többéves mélypontra süllyedt Magyarországon a befektetési célú lakásvásárlást tervezők aránya, a szakértők szerint főleg a kiugró hozamot kínáló állampapírok miatt. A következő egy évben így a saját célra vásárlók lehetnek kedvező helyzetben.

Áprilisban tovább folytatta történelmi sorozatát a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe. A BUX 4,2 százalékkal nőtt márciushoz képest. A BÉT-en új cég is debütált a múlt hónapban, és ETF_bevezetésre is sor került.

A magyar futóközösség számára talán kevésbé ismert, Csehország-szerte azonban népszerűnek számít a Brno Félmaraton. Az idei versenyre április 14-én vasárnap, nyárias melegben került sor a Brnoi Nemzetközi Vásár területén. A rendezvényen több mint ezer futó gyűjtögette a kilométereket.

A Magyar Sport Napja alkalmából bemutatták azokat a ruhakollekciókat, amelyeket a párizsi ötkarikás játékokon viselni fog a magyar csapat. 80 nappal az olimpia megnyitója előtt bejelentették a két csapatkapitányt is.