Kedves Gólyák! Megjelent a GólyaMag, a GazMag című újság Nektek, elsősöknek szóló különkiadása! Megtalálhatjátok honlapunkon a "Megjelent számok" menüpontban a Különszámoknál. Az újsághoz jó olvasást kívánunk, és természetesen élményekben és sikerekben gazdag egyetemi éveket is!

augusztus 15-16. Komárom, Igmándi erőd

Immár harmadik alkalommal rendezi meg nyár közepi konferenciáját a Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács. A konferencia előadói - Matolcsy György, az MNB elnöke, Domokos László, az ÁSZ elnöke, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács és az MKT elnöke, valamint a szakértői panelbeszélgetés résztvevői:Balatoni András (ING), Barcza György (Századvég Gazdaságkutató Zrt., Napi Gazdaság), Madár István (Portfolio.hu),Tardos Gergely (OTP Bank Nyrt.) - 2014. július 17-én, csütörtökön 10 órától a Budapesti Gazdasági Főiskola Markó utcai épületének Aulájában (Budapest V., Markó utca 29–31...

Costa Rica kiejtette Angliát! Pedig még nem is játszottak egymással. Franciaország az eddigi leggólgazdagabb meccsen győzött. A nap első meccsén Costa Rica és Olaszország mérkőzött meg egymással. Az esélyesek egyértelműen az olaszok voltak. Ráadásul a közép-amerikai csapat győz, Anglia kiesik (az angolok előbb Olaszországtól, majd tegnap Uruguaytól is kikaptak, hiszen Rooney első VB-gólja nem volt elég a Premier League-gólkirály Suarez duplája ellen). Azonban hiába tért vissza a kapuba Buffon, az olaszok nem tudták azt a játékot hozni, mint korábban Anglia ellen. Andrea Pirlo hiába adott na...

A világbajnokság második harmadik napján bemutatkozott a három korábbi világbajnokot felvonultató D-csoport is. Ráadásul olyan eredménnyel, amit senki sem várt. Azonban előtte, ráhangolódásképpen következett a C-csoport rangadója, a Kolumbia-Görögország meccs. Az esélyes a dél-amerikai válogatott volt, azonban legnagyobb sztárjuk, Falcao sérülése miatt sokan azt gondolták, hogy mégsem lesznek titkos favorit a VB-n. Most bebizonyították, hogy nem kell őket félteni, meggyőző játékkal arattak három gólos győzelmet. Már a 6. percben gólt szereztek, Pablo Armero lövésébe ugyan beleért egy vődé,...

A világbajnokság második játéknapján három mérkőzésre került sor, többek között az előző, 2010-es VB két döntőse is megmérkőzött egymással. A nap első meccsét Mexikó és Kamerun legjobbjai játszották. A meccset a mexikóiak kezdték jobban, sőt, az egész első félidőben fölényben játszottak. Gól azonban ekkor még nem sikerült szerezniük, legalábbis megadott gólt nem. Történt ugyanis, hogy a kolumbiai játékvezető két szabályos góltól is megfosztotta a közép-amerikai ország legjobbjai, Giovanni Dos Santos mindkét találatát les miatt érvénytelenítette a bíró. (Az első esetnél egyvonalban volt a cs...

Nyolcvannyolc éves korában, pénteken elhunyt Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusa, a Nemzet Sportolója.</o:p> A család tájékoztatása szerint "Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója 11.20 perckor, álmában, megtért Teremtőjéhez".</o:p> Grosics Gyula Dorogon kezdte pályafutását, majd a MATEOSZ, Bp. Honvéd és a Tatabánya csapataiban szerepelt. A magyar labdarúgó-válogatott kapuját 1947 és 1962 között 86 alkalommal őrizte, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, 1952-ben Helsinkiben pedig olimpia bajnoki címet szerzett.</o:p> A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján...

A Brazília-Horvátország mérkőzéssel kezdetét vette a 2014-es labdarúgó Világbajnokság. A házigazda, és az egyik fő esélyes brazil válogatott az elvárásoknak megfelelően győzelemmel kezdte a VB-t. Azonban nem volt annyira sima ez a meccs... Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, és a VB első góljait is. A torna első gólját brazil játékos szerezte, azonban Marcelo 11. percben szerzett góljára nem volt annyira büszke, ugyanis saját kapujába talált be. Az első tényleges brazil gólra a 29. percig várni kellett, ekkor a VB első sárgalapját korábban már kiérdemlő Neymar talált a hálóba, a vá...

Hamarosan kezdetét veszi a 2014-es brazíliai labdarúgó Világbajnokság megnyitóünnepsége. Az este folyamán már meccset is láthatunk, magyar idő szerint 22:00-kor a házigazda brazilok Horvátország legjobbjaival mérkőznek meg.

Egy hét múlva, június 12-én kezdetét veszi a 2014-es labdarúgó Világbajnokság. A brazíliai seregszemlén a világ 32 legjobb válogatottja méri össze erejét, hogy kiderüljön, az elkövetkező 4 évben ki ül majd a futballvilág trónján. A 2012-es labdarúgó Európa-bajnoksághoz hasonlóan a GazMag most is figyelemmel követi az év legnagyobb labdarúgó eseményét. A VB alatt folyamatosan cikkekkel, hírekkel jelentkezünk. Minden olvasónknak jó szurkolást és élvezetes mérkőzéseket kívánunk!