Két, az Európa-bajnokságon abszolút újonc válogatott mérte össze erejét a Wales-Szlovákia mérkőzésen. Nagy csatában végül a Bale-vezette walesiek diadalmaskodtak.   A 2016-os Eb-n öt abszolút újonc szerepel, közülük kettőt ismerhettünk meg ezen a mérkőzésen (A szintén először Eb-szereplő Albánia a nap első meccsén 1-0-ra alulmaradt Svájccal szemben.) A találkozó elején Hamsík révén a szlovákok veszélyeztettek, a Napoli középpályása túljutott a kapuson, lövését azonban a gólvonalról ki tudta kanalazni Ben Davies. A másik oldalon azonban nem volt ilyen...

Június 10-től július 10-ig Franciaországban kerül lebonyolításra a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság. A 24 válogatottat felvonultató mezőnyben 44 év után Magyarország is résztvevőként van jelen. A magyar válogatott esélylatolgatása következik.   A Magyar válogatott viszontagságos úton, csoport-harmadikként, pótselejtezők során verekedte be magát az első ízben 24 csapatos Eb-mezőnybe. A 44 évvel ezelőtti kontinensbajnokságra még csak négy csapat kvalifikálta magát. Hazánk akkor a negyedik helyen végzett, ez a pozíció ma már nem kis meglepetésnek számítana. (Azt a tornát az NSZK válogatottja...

Június 10-én kezdődik a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság. 44 év után ezúttal a magyar csapatnak is szoríthatunk. Ebből az apropóból vesszük górcső alá a kontinenstornára utazó 23 játékost.   Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros): A magyar bajnokcsapat kapusaként jó szezont futott. Dárdainál lett válogatott, és Storck bizalmát is élvezi. Gulácsi Péter (RB Leipzig): Az őszi szezonja nem sikerült túl jó, tavasszal azonban bizonyított a német másodosztályból feljutó lipcsei csapatban, minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy kiszorította a keretből a Liverpoolban mellőzöt...

Utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a franciaországi Európa-bajnokság előtt a magyar labdarúgó válogatott. Bernd Storck együttese Gelsenkirchenben 2-0 arányú vereséget szenvedett a világbajnok német válogatottól. A magyar csapat nem kezdte jól a mérkőzést, világbajnok házigazdánk már az első percben betalált Király Gábor kapujába, azonban Julian Draxler gólját les miatt – tévesen – nem adta meg a játékvezető. Az első 10 perc bizonytalanságai után valamelyes stabilizáltuk a védekezésünket, és a félidő hátralévő részében még kapura lövéseink is voltak. Az első gólt azonban az Eb-n végső...

Kihirdette végleges, 23 fős keretét a június 10-én kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságra Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. A kontinenstornán az alábbi játékosok képviselik majd hazánkat. Kapusok:
Dibusz Dénes
Király Gábor
Gulácsi Péter Védők:
Bese Barnabás
Fiola Attila
Guzmics Richárd
Juhász Roland
Kádár Tamás
Korhut Mihály
Lang Ádám Középpályások:
Dzsudzsák Balázs
Elek Ákos
Gera Zoltán
Kleinheisler László
Lovrencsics Gergő
Nagy Ádám
Pintér Ádám
Stieber Zoltán Csa...

A tavaszi sokszoros alapkamat csökkentés után a Magyar Nemzeti Bank úgy döntött, felhagy a módosításokkal, valamint nem lazítja tovább monetáris politikáját sem. A jelenlegi kamatszint miatt az infláció sem fog nagymértékben változni a közeljövőben. Az MNB új kamatcsökkentési ciklusba kezdett idén márciusban. Ekkor 15 bázisponttal csökkentette az alapkamatot 1,35%-ról 1,20%-ra. A csökkentés ebben az ütemben folytatódott, áprilisban 1,20%-ról 1,05%-ra esett az alapkamat. Májusban a bizottság úgy döntött, hogy tovább lazít monetáris politikáján, aminek hatására az alapkamat 0,9%-ra módosult....

Juhos Gáborral, a Noir York City regénysorozat írójával készítettünk interjút legújabb könyve, a The Black and White Love Story megjelenése kapcsán. A videót a GazMag TV-csatornáján, az alábbi linken érhetitek el: https://www.youtube.com/watch?v=Ette-7u0tKo

A forint a héten az euróval és az amerikai dollárral szemben is gyengült. A fogyasztói árindex az eurózónában áprilisban 0,0% h/h és -0,2% é/é volt. A maginfláció az eurózónában áprilisban 0,0% h/h és +0,7% é/é volt.   Gyengült a forint a héten A forint-euró pároson nem történt lényegesebb változás. Hétfőn és kedden az árfolyam aránylag szűk sávban mozgott, mégpedig a 314-316 HUF/EUR értékek között. Szerdán a forint enyhén gyengült és ezeket az értékeket megtartotta csütörtökig. A csütörtök délutánt az árfolyam a 316,8 HUF/EUR szinten zárta. A hazai fizetőeszköz volatilitása a d...

Amennyiben a Japán Központi Banknak (BoJ) nem kedvez a japán yen (JPY) erősödése, abban az esetben az elkövetkező hónapokban kénytelen lesz monetáris politikáját tovább lazítani annak érdekében, hogy megakadályozza a JPY erősödését. Pár hónapos viszonylatban ez a feltételezett lépés az USD/JPY devizapáron is tükröződni fog. Következésképpen a forint a következő 3-6 hónapban erősödhet a yennel szemben. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) saját politikáját az EKB lépéseihez igazítja. Ez azt jelenti, hogy tovább csökkenti kamatait, valamint azon központi bankok csoportjába lépett be, amelyek merész m...

Áprilisban 51,7-ről 52,2 pontra növekedett a gyártási PMI index. Februárban 978 millió euró többletben volt a kereskedelmi mérleg. A kiskereskedelmi bevétel márciusban +4,2% é/é volt. A termelői árindex márciusban -1,6 é/é volt. - tudtuk meg az AKCENTA CZ elemzőjétől.   A kezdeti erősödést gyengülés követte a forint árfolyamain A hét elején erősödött a forint az euróval szemben, de ez a trend elég gyorsan megfordult. Az árfolyam már a keddi napon elérte a 312,5 HUF/EUR értéket. A hazai fizetőeszköz innen már nem „javított“, csütörtökön, a nap végén az árfolyam a 312,4 HUF/EUR sz...