Okos megoldásokkal válnak versenyképesebbé az európai vasút

Okos megoldásokkal válnak versenyképesebbé az európai vasút

Bécsben találkoztak az európai vasúttársaságok vezetői, hogy állást foglaljanak Ukrajnáról és szándéknyilatkozatot írjanak alá a digitális fejlesztésekről. Okos infrastruktúrával és okos technikával tennék versenyképessé a vasutat a közúttal szemben.

Harminc európai vasúttársaság vezetője találkozott Bécsben július közepén, hogy megvitassák a vasút jövőjét és tapasztalatot cseréljenek digitalizációs stratégiájukról, prioritásaikról és eddig elért eredményeikről. A társaságok első emberei közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben szolidaritásukról és támogatásukról biztosították a háború sújtotta Ukrajnát, és az ukrajnai vasúttársaságot.

A vasúttársaságok vezetői egyetértenek abban, hogy a szektor jövőjének kulcsa a digitalizáció. Az okos megoldások révén a vasút nemcsak versenyképesebb lehet, de ellenállóbbá is válik a kihívásokkal szemben és a digitalizáció jelentősen hozzájárul a környezetvédelmi célok eléréséhez is. A most aláírt nyilatkozat öt területen határoz meg intézkedéseket a közös jövőért.

A kapacitások optimalizálása és a közúttal szembeni versenyképesség növelése érdekében a vasúttársaságok a jövőben együttműködnek a műszaki-technikai területeken. Emellett úgy alakítják át az infrastruktúrát, hogy egyszerűbb legyen az országok között vasúton közlekedni illetve árut szállítani. Határokon átnyúló együttműködések révén pedig harmonizálják mind a személy- mind az áruszállítást. Elkötelezik magukat a CER Ticketing Roadmap – vagyis egységes elektronikus jegyértékesítési megoldások mellett, ami megkönnyíti a nemzetközi jegyek foglalását.

Mivel a digitális jövőhöz a munkavállalók is nélkülözhetetlenek, idejekorán el kell kezdeni a humánerőforrás ilyen irányú képzését, amiben az érdekképviseletek segítségére is számítanak.

És nem utolsó sorban: az európai vasúttársaságok vezetői nagy mértékben számítanak az Európai Unió elkötelezettségére és támogatására is digitalizációs céljaik megvalósításában.

Az adventi hétvégéken ismét találkozhatunk a BKV különleges UV nosztalgia villamosával. Ezúttal azonban nem a megszokott fényruháját ölti magára, hanem adventi hangulatú belső díszítése teremt ünnepi hangulatot a szerelvényen.

Vadonjatúj étlappal, helyi alapanyagokra építő ételkülönlegességekkel, komplex bisztrókínálattal és csúcspörkölők csúcskávéival várja vendégeit a szarvasi Újváros Bisztró. A tulajdonos testvérpár minden követ megmozgatott, hogy vendégeik a lehető legjobb szájízzel távozzanak.