Lemezajánló: Zoë Wren – Sailing Boat

Lemezajánló: Zoë Wren – Sailing Boat

Nemrégiben új, egydalos kislemezzel jelentkezett a brit folk énekesnő, Zoë Wren. A Sailing Boat egy romantikus költemény, amelyet a koronavírus-járvány alatti lezárások, és a szeretteinktől való távollét ihletett.

Bár a vitorláshajóról szóló dal csak idén február végén vált ismertté a közönség számára, már jóval korábban elkészült. A jellegzetes hangú angol dalszerző-énekesnő Zoë Wren saját bőrén érezhette a pandémia miatti lezárásokat, amikor is az utazási korlátozások miatt a vártnál hosszabb ideig nem találkozhatott Svájcban élő párjával. Érzéseit papírra és kottára vetette, ennek eredményeként született meg a mű.

Az énekhangja mellett gitáron is billentyűn is tehetséges Zoënak a pörgős és vidám, valamint a melankolikus és lassú dalok egyaránt jól állnak – a Sailing Boat ez utóbbinak ékes bizonyítéka. A címben szereplő vitorlás az ifjú hölgy kívánsága, amivel ha rendelkezne, át tudná szelni a tengert, és legyőzhetné a távolságot és a magányt.

Aki a dal meghallgatása után kedvet kap Zoë kristálytiszta hangjához, nem kell szomorkodnia. Habár kis hazánkban még aránylag kevesen ismerik a kortárs folk műfajának egyik legígéretesebb tehetségét, heti rendszerességű élő streamjei alkalmával bárki belehallgatnak munkásságába, és virtuálisan elmélyedhet zenei repertoárjában.

A komoly üzleti befektetés mellett életeket hivatott menteni a LAMEA Sandwich Corner által indított kriptovaluta. A tokennel az innsbrucki székhelyű szendvicsező minden éttermében lehet már fizetni, a vállalat célja pedig az, hogy az emberek tudatosan vásároljanak és a termékek összetevőire nagyobb figyelmet szenteljenek világszerte.

Látványos munkafázissal érkezett újabb szakaszához a Lánchíd felújítása: a szakemberek augusztus 11-én elkezdték lebontani a budai toronydarut, és napokon belül befejezik az ideiglenes rakpartlezárást szükségessé tevő munkákat is.