Jó hónapot tud maga mögött a BÉT: a BUX a hónap során pár száz pontnyira megközelítette mindenkori legmagasabb értékét, és stabilan a járvány előtti szinteken mozgott. Az előző havi záráshoz képest 0,7 százalékkal 43 502 pontról-ról 43 790 pontra emelkedett. Ezúttal a Richter és a Telekom volt a húzóerő, miután korábban hónapokon át a Mol és az OTP vezették az emelkedést.

A Budapesti Értéktőzsde idén is megrendezte a hazai tőkepiac legjobb teljesítményeit díjazó eseményét, az immár több mint két évtizedes múltra visszatekintő BÉT Legek 2020 díjátadó gálát. Az online formátumban zajló díjátadó keretében a BÉT többek között olyan, kiemelt presztízzsel bíró elismeréseket adott át, mint az év legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cége, az év legnagyobb forgalmat elért részvénykibocsátója, vagy a befektetői tudatosság terjesztéséért odaítélt díj.

Megkezdődött a regisztráció a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány együttműködésében megvalósuló online tőzsdejáték, a BÉT Részvényfutam tavaszi fordulójára. A tőzsdei szimulációs verseny immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre. A több mint négy héten át tartó játék során a középiskolai diákok, tanáraik és szüleik tehetik próbára a befektetési képességeiket. A verseny végeztével a legjobbak értékes nyereményeket vihetnek haza.

Újabb hazai vállalat csatlakozott a Budapesti Értéktőzsde és a Londoni Értéktőzsde együttműködésében megvalósuló ELITE Programhoz: a CER Cargo Holding belépésével immár 50 tagvállalatot számlál a nemzetközi vállalkozásfejlesztő képzés magyarországi közössége, amely a régióban kiemelkedő mutató.

A 2011 óta működő ViVeTech Zrt. a harmadik támogatott a Budapesti Értéktőzsde és a Pénzügyminisztérium közös, BÉT Mentoring Program a Közép-magyarországi régióban című projektjének keretében. A társaság ezzel a BÉT Mentor Programja révén, pozitív elbírálást követően ötödikként jut támogatáshoz a tőzsdei felkészüléshez kapcsolódó költségek finanszírozásában.

Ünnepi tőzsdekönyv publikálásával zárja a jubileumi évét a Budapesti Értéktőzsde. A fotókkal gazdagon illusztrált ”Tőzsdekönyv 2020 – a Budapesti Értéktőzsde három évtizedes története” című kötet részletes betekintést nyújt az idén újjáalapítása 30. évfordulóját ünneplő BÉT történetébe.

Elérhetővé váltak a Wizz Air Holdings Plc. részvényei a Budapesti Értéktőzsde alternatív platformján, a BÉTa Piacon. A BÉTa Piac lehetőséget kínál európai nagyvállalatok értékpapírjaival történő kereskedésre. Az ügylet eredményeképpen a magyarországi gyökerű nemzetközi légitársaság részvényei devizaátváltás nélkül érhetők el a befektetési szolgáltatókon keresztül. Az elszámolás forintban, az OTP Bank árjegyzésével történik.

Nehezen indult az év a kínai gazdaság számára, bizonytalanságba taszítva ezzel a pénzügyi piacokat. A kínai kormánynak lépnie kell, mielőtt még nem késő.

Az idei évben lehetőség van online tőzsde kurzuson való részvételre! A kurzus ingyenes, bárki jelentkezhet. A létszám korlátozott, azonban nem feltétel, hogy az illető tagja legyen az MKT-nak. Bővebb információt az alábbi linket olvashattok: