Bérszakadék betemetve

Míg az Európai Unióban átlagosan 16 százalékkal kevesebb a nők fizetése, mint a férfiaké, Magyarországon ez az adat valamivel kedvezőbb, “csak” 14 százalék. A Hauni Hungaria pécsi üzemében azonban ennél egy nagyságrenddel jobb a helyzet, hiszen a két nem kereseti viszonyai lényegében azonosak.

A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi közlése szerint januárban a teljes munkaidőben dolgozó férfiak bruttó átlagfizetése 367 700 forint volt, míg a nőké 311 300 forint. A különbség bruttó 56 400 forint.

Az EMPX Solutions tanácsadó cég áprilisban közzétett reprezentatív felméréséből is az derült ki, hogy Magyarországon a férfi és a női munkavállalók átlagos nettó fizetése között a fizikai, illetve az irodai munkát végzők körében is mintegy 50-60 000 forintos a különbség.

Miközben Európa-szerte komoly erőfeszítések történnek ennek a bérszakadéknak a szűkítésére, csak kevés helyen sikerült olyan látványos eredményeket elérni, mint a Pécsett működő Hauni Hungariánál. Bár a vállalat egyedi gépgyártással foglalkozik, és így természetesen magas a férfiak aránya a nőkhöz képest,  a nők és férfiak által egyaránt betöltött 16 különféle munkakör adatainak összevetése alapján mindössze átlagosan 2,6 százalékkal keresnek többet a férfiak – miközben vannak olyan pozíciók is, amelyekben a nők fizetése magasabb.

Az egyedi gépgyártás területén a világ élvonalába tartozó társaság sikerének kulcsát a képzett munkavállalók jelentik, ezért elégedettségüket prioritásként kezelik – természetesen nemtől függetlenül. A régiós átlagot meghaladó bérezés mellett többek között olyan juttatásokkal, mint a 35 év alattiaknak is járó, a törvény által előírtnál öt nappal több alapszabadság, a részmunkaidős munkavégzés vagy az otthoni munkavégzés lehetősége. De a gyermeket nevelők számára előnyös például a gyermekenként járó nyári táboroztatási támogatás is, amelynek összegét épp idén duplázta meg a vállalat. A Hauni Hungaria célul tűzte ki, hogy minden területen növeli a nők arányát a munkavállalók körében. Ezért egyebek mellett több éve főtámogatója a TechCsajok rendezvénysorozatnak, ahol a középiskolás lányokat próbálják műszaki szakmák tanulására ösztönözni.

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.