Két gólos győzelem Rigában

A magyar labdarúgó válogatott Rigában 2-0-ra legyőzte Lettország legjobbjait, ezzel megszerezte első győzelmét a 2018-as oroszországi Világbajnokság selejtezői során. A csoport másik két meccsén papírforma-eredmények születtek.

 

A magyar nemzeti csapat a feröeri 0-0, és a pénteki, Svájc ellenei drámai hazai vereség után győzelmi kényszerben utazott Rigába, a selejtezőkben eddig szintén nyeretlen lettek elleni találkozóra. Bernd Storck a budapesti csapathoz képest több helyen változtatott az összeállításon.

Szerencsére honfitársaink kezdték jobban a mérkőzést. Mezőnyfölényünk a 10. percben vezető gólt is eredményezett, a kezdőcsapat egyetlen Eb-n nem járt tagja, Gyurcsó Ádám vágta a léc alá Nikolics Nemanja pontos passzát. Gyurcsó második találatát lőtte a válogatottban, az elsőt bemutatkozó meccs��n, Csehország ellen szerezte. A félidő további részében kiegyenlített küzdelem folyt, azonban nagy helyzetbe csak ellenfelük került, ráadásul kétszer is. A házigazda azonban mindkét alkalommal kihagyta ziccerét (Sabala és Ikaunieks is mellé lőtt), így egygólos előnnyel mehettünk szünetre.

A második játékrészt ellenfelünk kezdte jobban, Gulácsinak nagyot kellett védenie. Ezt követően egyenlő felek már-már unalmas küzdelmét láthattuk. Mindez a 77. percben változott meg, amikor Dzsudzsák Balázs szöglete utána a Svájc ellen két gólt szerző Szalai Ádám fejelte a kapuba a labdát, beállítva ezzel a 2-0-ás végeredményt.

A két gólos rigai győzelem úgy kellett a csapatnak, mint egy falat kenyér. Ennek ellenére nem dőlhetünk hátra, a három mérkőzésen szerzett 4 pont ugyanis kevesebb, mint a svájciak által gyűjtött 9, és az Európa-bajnok portugálok által szerzett 6. Idén már csak egy tétmérkőzés vár a magyar válogatottra, az Andorra elleni meccs ráadásul a papírforma alapján mindenképpen a nyerhető találkozók kategóriájába tartozik.

 

Labdarúgó VB-selejtező, B csoport
Lettország – Magyarország 0–2 (0–1)
Riga, Skonto-stadion, 60 842 néző. Vezette: Gil (Lengyelország)

 

Lettország: Vanins – Gabovs, Jagodinskis, Gorkss, Maksimenko – Visnakovs (Zjuzins, 57.), Tarasovs, D. Ikaunieks – Laizans (Karasausks, 77.), Kluskins (J. Ikaunieks, 68.) – Sabala
Szövetségi kapitány: Marians Pahars

Magyarország: Gulácsi – Bese, Guzmics, Kádár, Korhut – Dzsudzsák, Nagy Á Ádám, Gera (Vida M., 83.), Gyurcsó – Nikolics (Kleinheisler, a szünetben), Szalai
Szövetségi kapitány: Bernd Storck (német)

Gólszerző: Gyurcsó Ádám (10. perc), Szalai Ádám (77. perc)

 

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.