Idén augusztus 2-ára esett a túlfogyasztás napja

Idén augusztus 2-ára esett a túlfogyasztás napja

Alig több mint hét hónap alatt érte el az emberiség fogyasztása azt a szintet, amit a bolygó egy év alatt képes újratermelni.

Az idén augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás napja: a Global Footprint Network adatai szerint az emberiség fogyasztása szerdán lépi át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni. A Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete arról számolt be, hogy, bár 2022-ben a túlfogyasztás napja július 28-ára esett, tehát látszólag öt nappal lassult a fogyasztás mértéke, ám az idén az eddigiekhez képest részletesebb adatokkal dolgoztak a dátum kiszámításánál, így a tényleges változás valójában egy napot jelent. 1970-ben pedig még december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, vagyis akkor még jóval fenntarthatóbban élt az emberiség.

A közlemény szerint Magyarországon május 30-án jött el a fordulópont.

Kiemelték azt is, hogy a WWF Magyarország megbízásából 2023 júniusában átfogó közvélemény-kutatás készült, hogy felmérje, miként viszonyul a 18-59 éves magyar lakosság a fenntarthatósághoz, ezen belül is a környezet- és természetvédelemhez. A reprezentatív kutatás 500 fő online megkérdezése alapján készült. Az eredmények nem mutatnak kedvező tendenciákat, különösen a fiatal felnőttek hozzáállása változott az előző évekhez képest. Bár a klímaváltozás tényét és a környezeti változások bolygóra gyakorolt hatásait ma már csak egy szűk réteg tagadja, jelentős eltérés mutatkozik a lakosság egyes szegmenseiben a részletek ismeretét és a tetteket illetően.

Ugyanis habár a felmérés alapján a lakosság 59 százalékát valódi környezettudatosság jellemzi, ugyanakkor a 30 év alattiak ebben a csoportban jóval kevesebben vannak, mint három évvel ezelőtt. A lakosság további 20 százalékát teszik ki a pszeudo-környezettudatosak, akik számára csupán látszatintézkedések erejéig érdekes a környezet- és természetvédelem, de valójában sem tájékozottságban, sem fogyasztásukban nem mutatnak valódi környezettudatosságot.

A fennmaradó 20 százalékot az ökoszkeptikusok alkotják, akiket hidegen hagy a környezet- és természetvédelem ügye, a 30 év alattiak éppen ebben a csoportban jelennek meg a legnagyobb arányban. Az ő esetükben az is látható, hogy hiába vannak tisztában a klímaváltozás veszélyeivel, a megoldást jelentő teendőkkel kapcsolatban már hiányosak az ismereteik.

Ha a konkrét környezeti problémákat és ezek hatásait vizsgáljuk, akkor például a szénerőművek vagy az újból megnövekedő lakossági fatüzelés okozta környezetkárosításról a lakosság kevesebb mint harmada hallott, és ezek veszélyeivel is kevésbé vannak tisztában – írja a szervezet kommünikéje.

Számos oka lehet annak, hogy a fiatal felnőttek az idei felmérés szerint kevésbé környezettudatosak az előző évekhez képest. A közleményben Papp Lucát, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi szakértőjét idézik, aki elmondta, hogy az információáradat, az egymásnak sokszor ellentmondó vélemények, az elmúlt évek globális és hazai nehézségei, valamint a döntéshozók és vállalatok sok esetben nem túl hatékony környezetpolitikája mind azt eredményezhetik, hogy az egyéni szintű környezettudatosság sokadlagos szempont lett.

Többéves mélypontra süllyedt Magyarországon a befektetési célú lakásvásárlást tervezők aránya, a szakértők szerint főleg a kiugró hozamot kínáló állampapírok miatt. A következő egy évben így a saját célra vásárlók lehetnek kedvező helyzetben.

Áprilisban tovább folytatta történelmi sorozatát a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe. A BUX 4,2 százalékkal nőtt márciushoz képest. A BÉT-en új cég is debütált a múlt hónapban, és ETF_bevezetésre is sor került.

A magyar futóközösség számára talán kevésbé ismert, Csehország-szerte azonban népszerűnek számít a Brno Félmaraton. Az idei versenyre április 14-én vasárnap, nyárias melegben került sor a Brnoi Nemzetközi Vásár területén. A rendezvényen több mint ezer futó gyűjtögette a kilométereket.

A Magyar Sport Napja alkalmából bemutatták azokat a ruhakollekciókat, amelyeket a párizsi ötkarikás játékokon viselni fog a magyar csapat. 80 nappal az olimpia megnyitója előtt bejelentették a két csapatkapitányt is.