Nagy húsfogyasztók a magyarok, de egyre tudatosabban táplálkoznak

Nagy húsfogyasztók a magyarok, de egyre tudatosabban táplálkoznak

A magyar lakosság harmada tudatosan figyel táplálkozására, további egyharmad pedig speciális diétát követ.

Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a tudatos táplálkozás, és már komoly tábora van a lakosság körében – ez derült ki a Pápai Hús, idén április során készített kutatásának eredményei. A felmérés valamivel több mint 4000 fő bevonásával készült, és ebből kiderült, hogy a megkérdezettek 20 százaléka pontosan számon tartja a naponta bevitt kalóriamennyiséget, de a válaszadók több mint fele (55,6 százalék) például odafigyel a megvásárolt húsáruk és készítmények zsírtartalmára is. A felmérésből az is kiderül, hogy legtöbben (16,4 százalék) a cukrot iktatják ki étrendjükből, feltehetően a diabétesz vagy annak veszélye miatt.  

A válaszadók mindössze 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egészségügyi okok miatt választott speciális étrendet vagy követ diétát, míg csaknem 15 százalék a súlyproblémáira vezette vissza döntését. Egy kicsiny (2 százalék), ám már jól látható kör viszont a környezet védelmével indokolja diétáját.  

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy húsfogyasztó nemzet vagyunk. A válaszadók majdnem 90 százaléka elmaradhatatlan alkotóelemként jelöli étrendjében a húsokat és feldolgozott hústermékeket.  Így az talán nem mondható meglepőnek, hogy a fogyasztók 96 százaléka hetente többször – de köztük sokan (33 százalék) akár naponta is – eszik húst. A hús kedveltsége még a diétázók körében is magas. Részletekre bontva; a válaszadók 63 százaléka bármilyen húst beépít diétájába.

A legkedveltebb a szárnyas és a sertéshús, népszerűségük immár hosszú évek óta kikezdhetetlen, ám érdekes adat mutatkozik a húspreferenciák terén. Míg a KSH 2013-as adataiból az derült ki, hogy a magyarországi halfogyasztás jóval az európai átlag alatt van, a Pápai Hús kutatása már figyelemre méltó változásra mutat rá. A kérdésekre válaszolóknak ugyanis majdnem harmada (29,5 százalék) halat fogyaszt a leggyakrabban.

Igencsak figyelemre méltó eredmény, hogy hiába az utóbbi években rendkívül árérzékeny kereskedelmi környezete 10-ből 9 fogyasztó (93,7 százalék) hajlandó a magasabb jobb minőségi húsért, akár többet is kiadni. Fontos igénynek mutatkozik azonban a megbízhatóság.  70,8 százalék ugyanis alkalmanként, s csak akkor hajlandó ezt a magasabb összeget kifizetni, ha megbízható a termék termelői háttere.

Nagyon fontos számunkra a fogyasztók véleménye, hiszen az ő preferenciáiknak megfelelően igyekszünk alakítani termékportfólióinkat és termékfejlesztéseinket. A kutatás eredményei azt igazolják, hogy jó irányba haladunk. Őriznünk kell a hagyományokat és tradíciókat. Továbbra is fontos, minőségi árut kínálni fogyasztóinknak, amit eddig is megszokhattak tőlünk. Emellett hangsúlyt kell helyeznünk az innovációra, vegán termékeinkre is. Célunk az, hogy a tudatos táplálkozást elősegítsük minőségi húsainkkal és húskészítményeinkkel, valamint vegán húshelyettesítő termékeinkkel egyaránt – részletezte Szappanos Péter, a Pápai Hús Kft. ügyvezetője. 

A tudatos táplálkozás és húsfogyasztási szokások mellett a kérdőív kérdései kitértek a böjt hagyományára és böjtölési szokásokra is. Azonban ez a hagyomány már kiveszni látszik, hiszen a válaszadók 68,4 százalék egyáltalán nem tartja a húsnélkülözési keresztény szokást.

Azok között azonban, akik továbbra is tartják ezt a tradíciót kifejezetten népszerűek a vegán, növényi alapú húshelyettesítő termékek hiszen a válaszadók majdnem fele, 46,1 százaléka eltérő rendszerességgel fogyaszt húshelyettesítő termékeket. Az ilyen jellegű áruk között érdemi a Pápai Hús húshelyettesítő készítményeinek ismertsége (46,7 százalék). Sőt, a vásárlók között, akik ismerik a Pápai Hús vegán produktumait 12,8 százalék már vásárolt is és előszeretettel fogyasztja azokat.

Többéves mélypontra süllyedt Magyarországon a befektetési célú lakásvásárlást tervezők aránya, a szakértők szerint főleg a kiugró hozamot kínáló állampapírok miatt. A következő egy évben így a saját célra vásárlók lehetnek kedvező helyzetben.

Áprilisban tovább folytatta történelmi sorozatát a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe. A BUX 4,2 százalékkal nőtt márciushoz képest. A BÉT-en új cég is debütált a múlt hónapban, és ETF_bevezetésre is sor került.

A magyar futóközösség számára talán kevésbé ismert, Csehország-szerte azonban népszerűnek számít a Brno Félmaraton. Az idei versenyre április 14-én vasárnap, nyárias melegben került sor a Brnoi Nemzetközi Vásár területén. A rendezvényen több mint ezer futó gyűjtögette a kilométereket.

A Magyar Sport Napja alkalmából bemutatták azokat a ruhakollekciókat, amelyeket a párizsi ötkarikás játékokon viselni fog a magyar csapat. 80 nappal az olimpia megnyitója előtt bejelentették a két csapatkapitányt is.