Már nem unikornis a pénztárcabarát bankszámla

Már nem unikornis a pénztárcabarát bankszámla

Gyakran jelentős különbségek vannak a kereskedelmi bankok és a hazai piacon elérhető számlacsomagok között, ráadásul a fizetett díjakon évente akár több ezer forintot is meg lehetne spórolni.

A Magyar Nemzeti Bank folyamatosan monitorozza és elemzi a banki ügyfelek által fizetett pénzforgalmi díjak alakulását. A jegybank a 2021-es díjkimutatások adatainak felhasználásával készült tájékoztatójából megállapítható, hogy a számlacsomag tudatos megválasztásával jelentősen csökkenthetők a számlavezetési költségek. 

A banki ügyfeleket a bankszámlaköltségek csökkentésében segíti az évente kézhez kapott díjkimutatás, amelyet idén január végéig minden ügyfél megkapott. Ez tartalmazza a bankszámlához kapcsolódó valamennyi lényeges költséget részletes bontásban. A kötelezően kiküldött díjkimutatás a netbankban legtöbbször a számlakivonatok, dokumentumok, kivonatok vagy a szerződések menüpont alatt találja meg az ügyfél. Amennyiben egyik helyen sem található, és levél sem érkezett erről, érdemes felkeresni a bank ügyfélszolgálatát.

Azonban jelenleg is számos ügyfél fizet többet olyan szolgáltatásért, amelyet olcsóbban is elérhetne.

Az MNB-hez érkezett adatok alapján az ügyfelek több mint negyede 6000 forintnál is többet fizetett a bankkártya szolgáltatásért, pedig a legtöbb banknál már elérhető évi 3-4000 forintért is bankkártya. Sem bolti, sem online vásárlások esetében nincs különbség a különböző típusú kártyák használati lehetőségei között, így ezzel évente több ezer forintot lehet spórolni.

Az SMS szolgáltatásért fizetett átlagos éves díj 6390 forint körül alakult.

Azonban van, aki havonta fizet ennyit, és többszázezer ügyfél esetében az SMS-ekért fizetett díj meghaladta az évi 20000 forintot. Az SMS-eket legtöbbször kiválthatja az általában ingyenes mobilértesítés (push üzenet).

A legjelentősebb költségmegtakarítás akkor érhető el, ha mindenki a fizetési szokásainknak leginkább megfelelő számlacsomagot választja és a különböző szolgáltatásokat tudatosan veszi igénybe.

Ebben nyújt segítséget a Magyar Nemzeti Bank megújult bankszámlaválasztó programja, amelynek segítségével a kalkulált eredmények alapján mindenki megtalálhatja a fizetési szokásaihoz leginkább illeszkedő számlacsomagot.

Amennyiben jelentős, akár több ezer forintnyi eltérés van a legkedvezőbb számlacsomagok és az ügyfél saját számlacsomagja között, érdemes számlacsomagot váltani, amely akár 13 munkanap alatt lehetséges az egyszerűsített bankváltás segítségével. Erről további információk elérhetőek az MNB fogyasztóvédelmi honlapján, a Pénzügyi Navigátor oldalon.

A bankok többségénél már van lehetőség online számlanyitásra is, így akár fél óra alatt elintézhető a számlaváltás úgy, hogy nem kell felkeresni sem a régi, sem az új számlavezető bank fiókját.

Áprilisban tovább folytatta történelmi sorozatát a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe. A BUX 4,2 százalékkal nőtt márciushoz képest. A BÉT-en új cég is debütált a múlt hónapban, és ETF_bevezetésre is sor került.

A magyar futóközösség számára talán kevésbé ismert, Csehország-szerte azonban népszerűnek számít a Brno Félmaraton. Az idei versenyre április 14-én vasárnap, nyárias melegben került sor a Brnoi Nemzetközi Vásár területén. A rendezvényen több mint ezer futó gyűjtögette a kilométereket.

A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe emelkedéssel zárta a négy kereskedési napból álló hetet. A vezető részvények kivétel nélkül erősödéssel vették ki a részüket a BUX eredményéből.