Újra akcióban a Szaloncukor Angyal

Idén immáron negyedik alkalommal indul el a Szaloncukor Angyal kezdeményezés, amely az elmúlt években 14 megyében 65 település 1600 családjában több mint 6000 rászoruló számára tette szebbé az ünnepeket. Újfent csatlakozik a programhoz Pataki Zita televíziós műsorvezető és Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf is, és arra kér mindenkit, hogy erejéhez mérten segítsen, hogy a leginkább rászoruló gyermekek is kaphassanak egy kis ajándékot!

Az ország hátrányos helyzetű megyéiben élő többgyermekes családoknak egész évben számos problémával, sokszor az éhezéssel is szembe kell nézniük. Sok itt élő gyermek számára nem adatik meg a lehetőség, hogy úgy örüljön az ünnepeknek, ahogy minden gyermek vágyik arra. A Magyar Vöröskereszt és a Lector fordítóiroda Karácsonyi Szaloncukor Angyal programja segítségével idén is igyekeznek segíteni, hogy – mindnyájunk közös összefogásával – szebbé tehessük hazánkban a leginkább rászoruló gyerekek karácsonyát, akik számára sokszor egy szem szaloncukor jelentheti az egyetlen ajándékot. A Karácsonyi Szaloncukor Angyal akciójával a Vöröskereszt szaloncukrot vásárol az összegyűlt adományokból, és önkéntesei segítségével még az ünnep előtt eljuttatja azokat a legszegényebb rászoruló gyerekeknek.

A Magyar Vöröskereszt elkülönített számlaszámra várja minden felajánló magánszemély és cég adományát. A karitatív szervezet kampányoldalán is lehet rendelkezni támogatásról, ott egyszerűen kiválasztva az adomány összegét és a preferált elektronikus fizetési módot. Itt egyúttal nyomon követhető hol tart éppen az adománygyűjtő program. A szaloncukorangyal.hu weboldalon a program számlaszáma is elérhető.

Pataki Zita televíziós műsorvezető a következőt mondta a program kapcsán: „Közeleg a szeretet ünnepe, és saját családunkon kívül fontos gondolnunk azokra is, akik nehéz helyzetben vannak, különösen, ha azok gyermekek. Ez az adományozás egy igazán szép gesztus azok részére, akik számára a karácsony teljesebb lehet már egy szem szaloncukorral is.

Sárközi Ákos, a Borkonyha Michelin-csillagos séfje a program keretein belül különleges szaloncukorral készül majd, melynek titkát az érdeklődők receptvideóján keresztül sajátíthatják el. Az édesség elkészítésének a Miele ad otthont, ezzel támogatva a kezdeményezést.

Szeretnénk, ha idén a még több boldogságot csempészhetnénk a hátrányos helyzetű családok otthonába” – fogalmazott Nagy Gábor, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese. Ötletgazdaként Nagy Zoltán, a Lector fordítóiroda vezetője hozzátette: „Örömmel tölt el minket, hogy évről évre egyre több ember vállal felelősséget mások sorsáért és tesz azért, hogy a rászorulók karácsonya is szebb lehessen. Egy apró figyelmesség hatalmas ajándék lehet kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Arra buzdítunk mindenkit, hogy csatlakozzon ehhez a küldetéshez és tapasztalja meg azt, hogy adni mennyire nagyszerű!” A fordítóiroda önerőből is támogatja a programot, amivel év végéig kiegészíti saját ügyfelei adományait.

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.