Hullámvasúton a forint

A beruházások volumene a magyar gazdaságban 2016 negyedik negyedévében 24%-kal csökkent. A termelői árindex januárban 2,2%-kal növekedett. A Beszerzési Menedzser index a termelő ágazatban januárban 57 pontról 59,5 pontra nőtt.

 

Hullámvasúton a forint

A forint alakulása az euróval szemben ezen a héten egy hullámvasútra emlékeztetett. A hazai deviza az elmúlt napokban inkább erősödő tendenciát mutatott, azonban az újonnan megszerzett nyereséget azután rendre el is vesztette. A kereskedés a 307,2 – 308,5 HUF/EUR sávban folyt, csüt��rtök délután pedig a forint a 308,2 HUF/EUR szint közelében mozgott.

A hét elején a forint az amerikai dollárral szemben a 289,2 HUF/USD szinthez mért nyereséget könyvelhetett el. Ez a főbb piacokon gyengülő dollárra vezethető vissza, amelynek oka az Egyesült Államokból érkező gyengébb adatokban keresendő. A dollárnak ezt követően a keddi nap folyamán sikerült a maga javára fordítania a befektetői hangulatot, és a forinttal szemben egészen csütörtök délutánig (14 óráig) erősödött, amikor 293,1 HUF/USD árfolyam körül jegyezték.

 

A hitelkamatok hosszabb ideig változatlanok maradnak

Az MNB keddi ülésén úgy határozott, hogy változatlanul hagyja a hitelkamatokat. Így a fő hitelkamatláb továbbra is 0,9% marad, a negatív tartományban megállapított betéti kamatláb -0,05%, a lombard hitelek ügyleti kamata - a fedezettel biztosított hitelek kamata - továbbra is 0,9%. Az MNB a Monetáris Tanács ülése után megerősítette a monetáris politika irányítását érintő álláspontját, amelyet már több hónapja ismétel: „A hitelkamatok hosszabb ideig a jelenlegi szinten maradnak, és ha szükséges, az MNB a monetáris politika további lazítása érdekében a hagyományostól eltérő intézkedéseket fog alkalmazni“. Az MNB legfontosabb, a hagyományostól eltérő eszköze az elmúlt háromnegyed évben azon betétek kiszorítása volt, amelyeket a kereskedelmi bankok helyeztek el az MNB-nél, 3 hónapos betéti eszközként. „Tekintettel a fokozatosan gyorsuló inflációra, a bankközi piac csökkenő kamatlábaira, és a magyar gazdaság viszonylag egészséges állapotára, nem valószínű, hogy az MNB a belátható jövőben bármit is jelentősen meg akarna változtatni a monetáris politika tekintetében.” – vélekedik az AKCENTA CZ szakértője.

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.