Rio 2016: Vereség vízilabdában, az ötödik helyért kell küzdenünk

Szoros és izgalmas mérkőzésen vereséget szenvedett a magyar férfi vízilabda válogatott a Rio de Janeiro-i olimpián. Benedek Tibor csapata a negyeddöntőben a végső győzelemre is esélyesnek tartott Montenegró ellen vérzett el.

Már a találkozó elején elhúzott az ellenfél, azonban a meccs végére - kapuscserénknek is köszönhetően - sikerült visszatérnünk a mérkőzésbe. A játékidő végén 9-9 állt az eredményjelzőn, azaz következhettek az ötméteresek. A büntetőpárbaj tegnap a női válogatottnak szerencsét hozott, lányaink Ausztrália legjobbjai ellen harcolták ki a négy közé jutást. Sajnos a férfi csapat számára nem sikerült jól a mérkőzésnek ezen szakasza, a montenegróiak négy büntetőt is belőttek, miközben a magyar játékosok csak kétszer találtak a hálóba, így ezúttal csak álom maradt az elődöntő. Az olimpia azonban még nem ért véget pólósaink számára, hiszen a negyeddöntőben búcsúzó négy válogatott az alsó ágon az 5-8. helyért meccsel, szintén egyenes kieséses rendszerben.

 

Többéves mélypontra süllyedt Magyarországon a befektetési célú lakásvásárlást tervezők aránya, a szakértők szerint főleg a kiugró hozamot kínáló állampapírok miatt. A következő egy évben így a saját célra vásárlók lehetnek kedvező helyzetben.

Áprilisban tovább folytatta történelmi sorozatát a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe. A BUX 4,2 százalékkal nőtt márciushoz képest. A BÉT-en új cég is debütált a múlt hónapban, és ETF_bevezetésre is sor került.

A magyar futóközösség számára talán kevésbé ismert, Csehország-szerte azonban népszerűnek számít a Brno Félmaraton. Az idei versenyre április 14-én vasárnap, nyárias melegben került sor a Brnoi Nemzetközi Vásár területén. A rendezvényen több mint ezer futó gyűjtögette a kilométereket.

A Magyar Sport Napja alkalmából bemutatták azokat a ruhakollekciókat, amelyeket a párizsi ötkarikás játékokon viselni fog a magyar csapat. 80 nappal az olimpia megnyitója előtt bejelentették a két csapatkapitányt is.