Most jön a kilencedik: Ördögkatlan

9. Ördögkatlan Fesztivál – 2016. augusztus 2-6.

A kilences számot vizsgálva találtunk egy aranyos történetet az ördögről és a koldusról.* Utóbbinak minden számra kell mondania valami találót. A kilences számra ezt válaszolja a koldus: _„_Akinek kilenc disznó szalonnája van a padlásán, nem fut a szomszédba pörkölni valóért!” Régi lehet a történet, mert ha a koldus 2008 után született volna (hiszen azóta találkozunk minden augusztusban ezekben a dél-baranyai falvakban) minden bizonnyal csak annyit mond: „Ördögkatlan!”

Lehetséges persze, hogy a koldus csak nem akarta elijeszteni az ördögöt, ezért nem említette a Katlant. Csakhogy a koldus rosszul gondolta: öt napig valóban angyalok vagyunk mindannyian, de az ördögöt is szívesen látjuk. Hiszen éppen ettől vagyunk „nem normálisak”. És ahogy múlnak az évek, azt tapasztaljuk, hogy egyre többen vagyunk, sőt, ha igazán nagyot akarnánk álmodni, és a közös nagy álom nem idegen tőlünk, akkor azt mondanánk: addig csináljuk az Ördögkatlant, amíg egyszer csak mi leszünk a többség. És akkor erről a sok „nemnormálisról” kiderül majd, hogy nagyonis normális. Akkor talán nevet változtatnánk, és az Ördögkatlant onnantól Normális Magyarországnak neveznénk. És nem öt napig, hanem örökké. Addig meg csak álmodunk, 2016 augusztusában immár kilencedszer.

Jelszavunk: Öt napig angyalok vagyunk, és az ördögöt is szívesen fogadjuk!

Ötnapos mulatságra hívunk hát mindenkit, aki normális és aki nemnormális, és aki a szívét hozza közénk, az Ördögkatlan egyre bővülő emberséges közegébe.

 

DÍSZVENDÉGEK

Udvaros Dorottya Tavaly már bekukkantott, a születésnapját (augusztus 4.) is nálunk ünnepelte. És akkor ebből most rendszert csinálunk! Kell-e őt bemutatni?! Az újszülötteknek íme néhány cím a sok közül: Kossuth- és Jászai-d��jas színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Kovács Gerzson Péter KGP avagy TranzDanz, a kortárs magyar tánc meghatározó alakja. Műhelyében a magyar táncművészet színe-java megfordult az elmúlt majd’ három évtizedben. Öntörvényű, szabad ember, Katlanba-való.

 

KIEMELT PROGRAMOK

Bartók Béla: Concerto – táncszínházi ősbemutató

Forte Társulat / Hungarian Studio Orchestra

Rendező-Koreográfus: Horváth Csaba / Zenei vezető: Dinyés Dániel, koncertmester: Bujtor Balázs

Az Őszi Fesztivállal és a Nemzeti Táncszínházzal együttműködésben a kilencéves Ördögkatlan legnagyobb vállalkozása történik meg augusztus 5-én este a beremendi Megbékélés Kápolna előtt.

„Húsz éves lenne…” (Bárka Színház)

1996 nyarán alapították a tavaly megszűnt Bárka Színházat. Ennek szellemiségét idézzük fel kiállítással, lengyel utcaszínházzal (Teatru Osmego Dnia-Artus), a Katlanban születő előadással (író: Tasnádi István, rendező: Vidovszky György) beszélgetésekkel – és persze Mulatsággal.

Saul fia

Az Ördögkatlan a minőségi kultúra központja – az Oscar-díjas filmünknek is itt a helye. Lesz filmvetítés, kiállítás („Hátraarc” címmel kapjuk a Mai Manóból) és lesznek beszélgetések. Azt reméljük, néhány alkotóval is találkozunk majd.

Művészeti iskolák hallgatóinak találkozása

Jön a Színház- és Filmművészeti Egyetem (Sirály), a Kaposvári Egyetem (Psyché), a Pécsi Egyetem Művészeti Kara (kiállítások a villánykövesdi pincékben), a Pesti Magyar Színház Színiakadémiája (előadás-sorozat a Kovács Udvarházban) és szokás szerint a szentesiek…

Caminus

A Mediawave-et a Caminus váltja a Kovács Udvarházban. Göttinger Pali, az udvar új parancsnoka ezt írta a névválasztásról: „…kéményt, kemencét, tűzhelyet, tűzrakóhelyet, családi tűzhelyt, az otthon melegét stb jelenti latinul - majd írok hozzá szívmelengetős lelki szalonnasütős körítést, de egyelőre legyen elég ennyi”.

Óbudai Danubia-kommandó

Mozart kommandósai elfoglalják a Katlant. Akárhol, bármikor felbukkannak és zenélnek. Templomban, utcasarkon, büfében, iskolában, játszótéren, réten, focipályán. Az Óbudai Danubia Zenekar csapatának a legnagyobb fegyver van a kezében, a zene, és nem félnek használni! Az Óbudai Danubia Zenekar lefegyverző Csokigolyó gyerekkoncerttel és komolytalan komolyzenei akciókkal, Mozart koncerttel lesz jelen a fesztiválon. 

Minden műfajból a legjobbakat várjuk idén is!

Ízelítő a progamból:

Cirkusz: Muraya (ARG), Manik Freak (ARG), ManoAmano (ARG)

Színházi előadások: Katona József Színház (Abigail bulija, Cosí fan tutte), Orlai Produkció (Hernádi Pont, Egyasszony, Kriplimari, Őszi szonáta, Mellettünk ), Csiky Gergely Színház (A gát, Sötétben látó tündér), Forte Társulat (A te országod), Jászai Mari Színház (Tartuffe), Faluturisták Beremenden, K2 Társulat (Villánykövesdi vőfély), Budapesti Nemzeti Színház (Nyáron, este fél tizenegykor, Psyché), Mulatság, SzFE (Sirály), Nézőművészeti Kft. (Don Quijote, Soha senkinek), MANNA (Mary és Max), TÁP Színház (Minden rossz varieté)..stb.

Gyerek- és családi programok: Alma, Rutkai Bori lemezbemutató, Bóbita Bábszínház, Palya Bea: Altatok, Nyitott kör, Csokikoncert a Danubia Zenekarral, Mesekotyvasztó, Hangszersimogató…

Koncertek**:** Quimby, 30Y, Kiscsillag, Wombo Orchestra (FR), Besh O Drom, PAZO, Péterfy Bori&Love Band, La Skeleton Band (FR), Lajkó Félix vonós koncert, Palya Bea lemezbemutató, Parno Graszt, Ferenczi György és a Rackajam, Olivero&Sukh Mahal (FR), Syrius Legacy, Karosi Júlia Quartet, Rátóti Zoltán Klubzenekar, Iliaria Graziano & Francesco Forni (IT), Miqueu Montanaro (FR)..

Irodalom: Rájátsz��s, Háy János, Kemény István és lányai, Grecsó Krisztián, Jelenkor beszélgetések, Kritikai Szalon, Slam Poetry..

Kiállítások: HÁTRAARC – Portrék a Saul fia című filmből, Kárpáti Dódi, Pittmann Zsófi, Rutkai Bori, Sprok Antal, Bárka kiállítás, Varga Járó Ilona, PTE-MK: Az én pincém…

Film: Saul fia, Bárka Mozi, SANSZ filmklub..

Tánc: Trazdanz (Menetfény, Deja Vu), Lőrincz Katalin,

Beszélgetések: Veiszer Alinda beszélget, Bérczes Tibor, Ungváry Krisztián, Forgách András

Egyéb: Távoli utazások - Both Miklós udvara

 

Az Ördögkatlan Fesztivál honlapján: a www.ordogkatlan.hu weboldalon, valamint a fesztivál facebook-oldalán a teljes és részletes program végigböngészhető, valamint minden hasznos információ (szállásokról, utazásról) megtalálható.

 

HETI BÉRLETEK: 10.000 Ft

NAPIJEGY: 3.500 Ft

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.